Pellegrini: Kurz osztrák kancellár túllépi a hatáskörét

Peter Pellegrini

Sebastian Kurz osztrák kancellár túllépi a hatáskörét – reagált Peter Pellegrini (Smer-SD) Kurz kijelentésére, aki „minden eszközzel meg akarja akadályozni” a mohi (Mochovce) atomerőmű befejezését. Pellegrinit aggasztja a kijelentés, és leszögezte: nem engedi, hogy egy másik állam képviselője megpróbálja befolyásolni Szlovákia szuverén döntéseit. A kormányfő szlovákiai látogatásra hívta az osztrák kancellárt, ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be.

Pellegrini leszögezte, azt már megszoktuk, hogy Ausztria hagyományosan harcol az ellen, hogy bármelyik szomszédja atomerőművet építsen. „De az olyan kijelentéssel, hogy mindent megteszünk azért, hogy Szlovákia leállítsa Mohi befejezését, Kurz kancellár túllépi a hatásköreit és Szlovákia szuverén döntésébe akar beavatkozni” - szögezte le Pellegrini.

Emlékeztetett, hogy Szlovákiának már évtizedes tapasztalatai vannak az atomerőművek biztonságos üzemeltetésével. „Ugyanilyen biztonságos lesz a mohi hármas és négyes blokk is, ezért visszautasítom, hogy az osztrák kancellár a közösségi hálón adja tudtunkra az álláspontját” - tette hozzá a szlovák kormányfő.

Pellegrini megjegyezte, érti, hogy a kancellár a hazai belpolitikai ügyekre és az osztrák választók nézeteire reagál, neki viszont ugyanígy kötelessége védeni Szlovákia érdekeit és reagálni, ha egy másik állam képviselője „megpróbál ilyen keményen beavatkozni a mi autonóm döntéseinkbe”.

Egyúttal felkérte Sebastian Kurzot, ne használja fel ezt a témát hazai belpolitikai kampányra, és meghívta őt Mohiba. „Ugyanis nem vagyok meggyőződve arról, hogy a kancellár úr egyáltalán látott-e már valamikor közelről atomerőművet, de én nagyon szívesen körbevezetem a hármas és négyes blokk építkezésén, és biztosítom, hogy minden a legnagyobb rendben halad, sőt, túlteljesítjük a kötelező biztonsági előírásokat” - tette hozzá.

„Ha csak a legkisebb kételyeink lennének az épülő reaktorok biztonságosságát illetően, soha, de soha nem helyeznék üzembe őket” - szögezte le Pellegrini.

Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn jelentette ki, kész minden eszközzel megakadályozni mohi befejezését. Állítása szerint telefonon beszélt is erről a szlovák kormányfővel és tolmácsolta neki aggodalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?