Pedagógustüntetés a parlamentnél

pedagógustüntetés
Pozsony |

A pedagógusok azt szeretnék elérni, hogy a parlament utalja vissza a pedagógusokról szóló törvényt a kormánynak, ezért jövő csütörtökig minden nap a parlament előtt tiltakoznak. Az oktatási tárca viszont kiáll a módosítás mellett. 

Folytatják a tiltakozást a pedagógusok a pedagógusokról szóló törvény miatt, melyet a parlament áprilisi ülésszakán hagyott jóvá. A módosított jogszabályt Andrej Kiska nem írta alá, de a parlament várhatóan jövő csütörtöki ülésén, május 9-én megtöri az államfő vétóját. Addig a Szlovák Pedagóguskamara (SKU) és a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) minden nap a parlament előtt tiltakozik a jogszabály ellen, naponta egy órán át. Így szeretnék felhívni a képviselők figyelmét arra, hogy a jogszabály szerintük nem javítja a tanárok helyzetét, sőt, néhány pedagógust diszkriminál. A jogszabály visszavonását sürgető petíciót 21 ezren írták alá. Vladimír Crmoman, az SKU elnöke szerint a módosítás korlátozza a pedagógusok továbbképzését és diszkriminálja az óvópedagógusokat és nevelőket. „Nyomatékosan arra kérjük a parlamenti képviselőket, hogy értő olvasással vegyék kézbe a jogszabályt, majd küldjék vissza a kormánynak” – mondta Crmoman. Viktor Križo, az egyik tiltakozó arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányprogramba ugyan bekerült a közoktatási reform és a pedagógusok helyzetének javítása, ennek ellenére a kormány nem oldotta meg a „házi feladatát”. „A választási ciklus végén egy lemásolt, összeollózott, plagizált jogszabállyal állt elő, amely a szükséges változások bevezetése helyett csak kozmetikázza a helyzetet” – magyarázta Križo. 

Az oktatási tárca két évig dolgozott a módosításon, amely egyebek mellett átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét és megszünteti a kreditrendszert. A tárca állítja, hogy a jogszabály jelentősen javít a pedagógusok helyzetén, ám a módosítás előkészítése során a két tábor nem találta meg a közös hangot.

Az oktatási tárca azt állítja, hogy a pedagógustörvény jelentősen javítja a tanárok helyzetét, a módosítás előkészítés során viszont a két fél nem találta meg a közös hangot. 

A tárca állítja, minden jelentős szervezettel egyeztetett és az észrevételeket igyekezett bedolgozni a módosításba. A tiltakozó tanárok szerint viszont kizárólag a szakszervezet és az önkormányzatok észrevételeit vették figyelembe. A tanárok jövő csütörtökön a kormányhivatal előtt gyülekeznek, onnan a parlament elé vonulnak. Abban bíznak, hogy a képviselők a politikai alkuk támogatása helyett hallgatnak az érvekre. A jogszabályt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is ellenzi, az aláírásgyűjtést is támogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?