Parlamenti televízió?

Pozsony. Csoportérdekeknek engedve függesztette fel a parlament a Szlovák Televízióról és a Szlovák Rádióról szóló törvénytervezet vitáját – állítja Milan Kňažko.

Pozsony. Csoportérdekeknek engedve függesztette fel a parlament a Szlovák Televízióról és a Szlovák Rádióról szóló törvénytervezet vitáját – állítja Milan Kňažko. A két kormányjavaslatot kidolgozó kulturális tárca vezetője szerint „a választások előtti évben nyilván több koalíciós és ellenzéki párt szerint sem érhető el a közszolgálati médiumok politikamentessé tétele”. A parlament arra hivatkozva függesztette fel a javaslatok megvitatását, hogy ha a médiumok vagyona saját tulajdonukba menne át, eladósodottságuk miatt a vagyon könnyen végrehajtás tárgyává válhatna. A kormány a vagyonalap révén már törlesztette a két intézmény távközlési vállalattal szembeni tartozását, a parlament viszont nem lát garanciát arra, hogy a televízió és a rádió nem adósodik el újra. A vitát felfüggesztők szerint először az előfizetői díjakról szóló jogszabályt kell módosítani, csak aztán vezethető be új törvényekkel rugalmasabb gazdálkodási rendszer; Kňažko viszont éppen fordítva járna el. „Nyugodtan nevezhetjük parlamenti televíziónak – jelentette ki a miniszter. – Önös érdekek döntöttek, összekapcsolódva különféle ambíciókkal, nem pedig azzal az igyekezettel, hogy segítsenek a két intézménynek.” Szerinte sokan várják a televízió anyagi ellehetetlenülését, hogy „meg kelljen menteni”. Úgy véli, néhány „mentőcsoport” már készen is áll „segédkezet nyújtani ahhoz, hogy a prime time burkolt privatizációjával kiragadják a nyomorból a televíziót, amely ezáltal természetesen a közszolgálati jellegét is elveszíti”. (kár)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?