Michal Šipoš (OĽaNO) és Erik Tomáš (Hlas) parlamenti képviselők egyetértenek abban, hogy nem helyes közzétenni azon politikusok lakhelyét és elérhetőségét, akik támogatták Szlovákia, az Egyesült Államokkal kötött védelmi megállapodását. Több más téma mellett erről is szót ejtettek a TA3 V politike című vasárnapi műsorában.
Őrség felállításával fékeznék az indulatokat a parlamentben
Erik Tomáš szerint Igor Matovič, az OĽaNO elnöke „hozta divatba” a politikusok lakhelye előtti tüntetést. „Ezt abban az esetben is helytelenítettem, ebben az esetben is azt teszem” – mondta.
Šipoš elmondta, az ügyben az OĽaNO védelmi szerződést támogató képviselői a leginkább érintettek, a politikusokat fenyegetőkkel szemben pedig büntetőeljárás indul.
Tomáš, a parlamenten kívüli Hlas párt alelnöke ennek kapcsán megjegyezte, pártja elhatárolódott az esettől, és megengedhetetlennek tartja a fenyegetéseket. Ugyanakkor nem tartja problémásnak, ha például a hirdetőtáblákon a lakhelycímük nélkül közzéteszik, hogy mely képviselők támogatták az adott javaslatot.
A képviselőket a parlament keddi ülésén történt felfordulásról is kérdezték. Tomáš szerint a felelősség a parlament vezetését terheli, és elfogadhatatlannak tartja az ilyen viselkedést. Mint mondta, a parlamentben párbeszédnek, érdemleges vitának kéne történnie.
Šipoš elképzelhetőnek tartja, hogy a csehek mintájára létrehozzanak egy, a parlamenti rendet felügyelő biztonsági szolgálatot. A Koalíciós Tanács erről a lehetőségről még tárgyalni fog. „Komolyan kell vennünk” – fűzte hozzá.
Tomáš ezzel szemben nem tartja valószínűnek, hogy támogatnák egy parlamenti őrség felállítását. Úgy gondolja, ez csak olajat öntene a tűzre, és a házelnök elegendő eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy megfékezze az ilyen helyzeteket.
Tomáš az USA-val kötött védelmi szerződéssel kapcsolatban elismételte, előnytelennek tartja azt az országra nézve. Mint mondta, ezt nem csak az ellenzéki képviselők, de a főügyész is így látja. Šipoš erre válaszul megjegyezte, hogy az Európai Unió tagországai közül a legtöbb már megkötötte ezt a szerződést.
(TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.