Parlamentben a vasúti táblák

Pozsony |

<p>Egyezség nincs, viszont nem lehet tovább várni, állítja a Híd. A párt tegnap beterjesztette a parlament májusi ülésszakára a vasúti és a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását, amely elgördítené az akadályokat a magyar vasúti helynévtáblák kihelyezése elől.</p>

Májusban várhatóan szavazni fognak a képviselők a vasúti kétnyelvűségről. A Híd ugyanis tegnap törvénymódosító javaslatot nyújtott be a témában. A módosítás lényege, hogy összhangba hozzák a kisebbségi nyelvhasználati törvényt a vasúti törvénnyel. „Mindkét jogszabályt megnyitjuk” – mondta Bugár Béla. A pártelnök lapunk felvetésére elismerte, hogy a javaslat sikere erősen kétséges, a Smer képviselőinek támogató szavazatát ugyanis senki nem garantálta a Hídnak. 

A kormányfővel és az illetékes szervekkel többször tárgyaltak vagy szerettek volna tárgyalni a közelmúltban, de nem sikerült előrelépni, tette hozzá Bugár. „Sem egyértelmű elutasítás, sem hajlandóság nincs a részükről. Mi pedig nem várhatunk tovább” – magyarázta a Híd elnöke. Egyben emlékeztet, hogy a nyilvánosság részéről, köztük az érintett települések polgármestereitől is sok kérvény érkezett a minisztériumba a kisebbségi helynévtáblák kihelyezését illetően. A módosító javaslat másik célja, hogy tisztázza, melyik hivatal hatáskörébe tartoznak a törvény által engedélyezett vasúti kétnyelvűséggel kapcsolatos kérvények. Jelenleg ugyanis ezek a hatáskörök nincsenek megállapítva. A Híd által leadott normaszöveg szerint ezzel a Vasúti Szabályozási Hivatal foglalkozna, jegyzi meg Bugár. Közben a kisebbségi kormánybiztos hivatala is folytat tárgyalásokat a témában a közlekedésügyi minisztériummal, amely idén nyárra ígérte a vasúti törvény „nagy” módosítását. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?