Parfüm a bőrön

Valaha az ősidőkben (néhány évvel ez előtt) fűztem ám a csajt, légy az enyém, kedves, mondogattam rendíthetetlen, s ő csak mosolygott. Mondjuk, nem akárhogyan, a szeme mindennél fényesebb volt, a fogakba meg sohasem értettem, hogy lehet az ember szerelmes, de ennél a mosolynál megfordult velem a világ, és már tudtam, nekem leginkább a fogai kellenek. Minden lyukasságával és minden betömésével együtt. Mondtam is neki, szívesen lennék a fogorvosod, hű, de tudnék játszani a nyáladdal. Évek elteltével ez maradt, meg a napló. Amibe mindennap beírta érzéseit, kivesézett rendesen, csontig, állította, és én hittem volna, ha legalább egy percig is láthatóvá váltak volna titkos jegyzetelései. Nem váltak. Pedig mennyit kértem, ha már magadat nem, legalább a naplódat hadd simogassam, lapozzam egy kis ideig. Legyek a benti világod lámpása, elvégre pszichológus is volnék, vagy mi. Ezek az én titkaim, volt a válasz, én meg erre nem tudtam mit mondani. Ugyan miért vagyok én titok?

Azóta semmit sem változtam. Éhes maradtam a csajokra (kissé félve írom, mert mi lesz, ha elolvassa a nejem!), és szomjas minden kezem ügyébe került naplóra. Az meg már csak hab lehet a tortán, ha épp egy nőci írta. Akit hívhatnak akár úgy, hogy Lilla. No jó, engem azért nem könnyű megtéveszteni (vagy mégis?), vágom, hogy nem Lilla a Lilla, de hát számomra is szimpatikus a név, bár meglehet, hogy van ennek a választásnak valami más vonzata is. (Figyeled ezt a semmire se hasznos alliterációs utánzatot?!) Bármi megtörténhet manapság.

Hát azzal kezdeném, hogy ez a Lilla négy év alatt nem adta oda senkinek se a testét. (Ebben az egyben hasonlított az elején említett csajra.) Tán mondanom sem kell, ez jó hátulról indított, kapdostam is a fejem, mert picike pikáns, csámcsogós, megindító adok-kapokra fel voltam (fel vagyok) készülve, aztán meg tessék! Ha jól rémlik, volt valami finomka smár, és annyi. Négyszázötven oldalon ennyi erotika. Mit szólna mindehhez Catherine Millet közismert francia művészettörténész?

Lilla középiskolás évei 1977—1981 között zajlottak. Ez idő tájt e sorok írója még csak az alapiskola padjait virágoztatta fel avantgárd alkotásaival, meg is lett a haszna, smirglizhetett órákon keresztül. Akkor találtunk fel egy új játékot is: két tölgyfa közét tettük kapunak, hová felváltva fejelgettünk — radírgumival. Nem volt semmi. Lilla, céltudatos csajszi lévén, természetesen mással törődött. Övé volt a ma és a holnap, a srácoké meg a megállíthatatlanul burjánzó vágy, a tét, maga Lilla. Az uszodában eltöltött délutánok hangulata, a kamaszkori szégyenlősség, a pillantások heve mind-mind egyfajta varázslat. Burok ez, borítása a komolyabb mondandónak. ĺgy marad nyoma a kommunista munkaszombatoknak, az őszi idénymunkáknak, a kétnyelvű gimnázium egynyelvű iskolalapjának, az államhatalom kihasznált és felhasznált áldozatainak, az érthetetlenségnek, a folyton falba ütköző dacnak, akaratnak. Mert Lilla küzd ez ellen. Felháborítja az igazságtalan osztályozás, annyira, hogy sírógörcsöt kap tőle, megbotránkoztatja a gimnázium szó ipszilonnal való írása, a nulla darab magyar nyelvű faliújság, és elkedvetleníti az eltört lábú szlovák lány iránti apátia, ordító közönyösség.

Külön fejezetet érdemelnének az író-olvasó találkozók. Sajnos ma ott tartunk, hogy az iskolákban minimálisra csökkent ezek száma, egyre kevesebb fiatal tud kortárs hazai irodalommal foglalkozó embereket felsorolni. Lilla idejében, ez alatt a négy év alatt, ha jól számolom 9 (kilenc) ilyen összejövetel volt. Szimpatikus a beszélgetések kommentálása, az írók érthetően kissé felszínes jellemzése. (Néhányan közülük nem biztos, hogy örömmel olvassák a sorokat!)

Az érettségi „megható” témáinak felsorolása már csak kíméletes kegyelemdöfése a múlt túlkapásainak. Egy fejtegetés a CSKP forradalmi útjának ábrázolásáról a hazai irodalmunkban, vagy egy SZISZ-gyűlésen történő felszólalás nonszensz példája az akkori világnak.

Lilla naplója sodró olvasmány. Előre megjósolható, hogy nem fog Madách-díjat kapni (az objektivitáshoz hozzátartozik, hogy valószínűleg nem is érdemelné meg), nem lesz kötelező könyve a tanulóknak, sőt még a kritikusok erőltetett vagy épp kedvenc céltáblájává sem válik. Ennek ellenére kifejezetten olvasható, könnyed, de nem szirupos szórakoztatást nyújtó, izzadságmentes mondataival ragadja meg olvasóit. Parfüm a bőrön.

Vankó Attila