Pápalátogatás – A rendőrség pontosította a forgalmi korlátozásokat a D2-esen

Ferenc pápa k
Pozsony |

A D2-es autópályán is forgalmi korlátozásokra kell számítani szeptember 15-én, Ferenc pápa sasvár-morvaőri látogatása kapcsán – tájékoztatott Denisa Bárdyová rendőrségi szóvivő.

Az autópálya lezárására szerdán kerül sor a Pozsonyból Jókút felé vezető irányban, 7:00 és 9:00 óra között, illetve a Nagylévárd (Veľké Leváre) és Pozsony közötti szakaszon körülbelül 8:00 órakor. Ezenkívül a gázlósi (Brodské) határátkelőn is lezárások lesznek Szlovákia irányába 11:00-tól 13:00-ig.

„A megadott időpontokon kívül a D2-es autópályán csak személyautóval lehet közlekedni. A biztonsági intézkedések idején a teherszállító járművek nem használhatják a D2-es autópályát. A megadott időpontok csupán hozzávetőlegesek, Ferenc pápa programja szerint változhatnak” – így Bárdyová.

A rendőrség arra kéri az embereket, hogy fontolják meg az autópálya használatát a forgalmi korlátozások idején. „Különben fennakadásokra kell számítani. Egyúttal arra kérünk mindenkit, hogy tartsák be a rendőrök utasításait, akik a forgalom folyamatosságát és a közrendet fogják felügyelni” – figyelmeztetett a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?