Óvatos harc a korrupció ellen

Pozsony. A korrupcióval szinte az élet minden területén találkozhatunk. A Transparency International nemzetközi szervezet szerint az állam ugyan megpróbálja visszaszorítani e jelenséget, a korrupció mégis a legsúlyosabb problémák közé tartozik.

Pozsony. A korrupcióval szinte az élet minden területén találkozhatunk. A Transparency International nemzetközi szervezet szerint az állam ugyan megpróbálja visszaszorítani e jelenséget, a korrupció mégis a legsúlyosabb problémák közé tartozik. Jelen van az önkormányzati politikában, amit a mentelmi jogától már megfosztott Gabriel Karlín esete bizonyít. Elhatol az államigazgatás legfelsőbb szintjéig is: a földművelésügyi tárca egyik tisztviselőjének 200 ezer korona kenőpénzről kell magyarázatot adnia. Az orvosi hálapénz szintén kényes terület. A január elsejétől működő korrupcióellenes hivatal tevékenységének köszönhetően már lebukott egy orvos, de ez persze csak a jéghegy csúcsa. A védelmi minisztériumban azért kell felelnie egy alezredesnek, mert 500 dollárt fogadott el egy katonától, hogy meghosszabbítsa tartózkodását a békefenntartó misszióban. Daniela Zemanovičová, a Transparency International programigazgatója úgy véli, a korrupcióellenes harc terén a múlt évben nem következett be számottevő előrelépés: a politikailag érzékenynek minősülő területeken nem sikerült újabb, hatékonyabb szabályozási módokat átültetni. Nem sikerült áttörést elérni az összeférhetetlenségi törvény, a pártok és politikai kampányok finanszírozása, és a képviselők mentelmi jogának korlátozása terén sem. A Transparency International ismertette éves jelentését, Korrupció és korrupcióellenes politika Szlovákiában 2003-ban címmel. A szervezet elnöke, Emília Sičáková-Beblavá elmondta, országunkban eddig nem volt hagyománya az ilyen fajta értékelésnek, így a 265 oldalas jelentéssel hagyományt kívánnak teremteni. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?