Összeomlás szélén Szlovákia legnagyobb sürgősségi osztálya, a kórház mást állít

surgossegi pozsony

Az egészségügyi szakszervezetek szerint Szlovákia legnagyobb sürgősségi osztálya hamarosan működésképtelenné válhat, ezért arra kérik az egészségügyi minisztert, hogy lépjen közbe és orvosolja a problémákat.

A Pozsony-Főrévben (Ružinov) található egyetemi kórházból a nem megfelelő helyiségek, illetve a felszereltség hiánya miatt eddig tizenegy orvos távozott.

A Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) szerint a sürgősségi osztályon már nincs, aki szolgálatot teljesítsen, ami veszélyezteti a betegek életét. Felrótták a miniszternek, hogy nem foglalkozik eléggé a helyzettel.

„Malackát megoldotta, mi azonban már több mint egy éve kérdezzük, mi lesz Főrévvel, figyelmeztettük őt, mégsem történik változás“ – mondta Peter Visolajský, a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) elnöke.

A kórház azonban elutasítja, hogy összeomlás szélére kerültek volna. Állításuk szerint a személyzetük éppen az elmúlt hónapokban stabilizálódott.

Az egészségügyi minisztérium és a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) is céltudatosnak látja az egészségügyi szakszervezetek akcióját. A szakszervezetisek állítólag még az orvosokat is a saját kórházuk ellen uszították.

„Szeretnénk, ha a LOZ egyes tagjai ahelyett, hogy tömeges e-maileket küldenének, amelyekben arra buzdítják orvosainkat, hogy tagadják meg a sürgősségi osztályon való szolgálatot, vagy akár ahelyett, hogy az orvosok munkaidejének csökkentésére vonatkozó, nem megfelelő követelésekkel élnének, olyan tevékenységekben vennének részt, amelyek a betegek érdekeit szolgálják“ – mondta az UNB szóvivője, Eva Kliská.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?