<p>Visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozót tartottak csütörtök délután Pozsonyban.</p>
Összefoglaló a pozsonyi V4-es csúcsról
A fórumon Iveta Radičová szlovák miniszterelnök meghívására részt vett Orbán Viktor magyar és Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Petr Nečas cseh kormányfő az egész napos csehországi közlekedési sztrájk miatt kimentette magát. Csehországot a találkozón Karel Schwarzenberg külügyminiszter képviselte.
Pozsonyi kormányforrások szerint a megbeszélésen értékelték a szlovák V4-es elnökség programjának teljesítését, megvitatták a visegrádi együttműködés időszerű kérdéseit.
Napirendi pont volt a visegrádi országok együttműködése az Európai Unióban. Ezzel összefüggésben szóba került a most záruló magyar EU-elnökség, illetve az azt követő lengyel elnökség, valamint az EU keleti partnerségi programja.
Az értekezlet résztvevői megállapították, hogy a most lezárult szlovák elnökség idején intenzívebbé vált a regionális csoportosulás együttműködése. Iveta Radičová úgy vélte: mindez több konkrét kezdeményezésben és tervben nyilvánult meg, s "hatással volt mind a visegrádi csoport, mind az Európai Unió tevékenységére". Kiemelte, hogy "az EU-csúcstalálkozók előtt rendszeressé vált a V4-ek egyeztetése, ami hatékonyabb közös fellépést tett lehetővé". Példaként említette, hogy a V4-ek sikeresen érvényesítették álláspontjukat az adóharmonizáció és a nyugdíjreform kérdésében. Kiemelte az energetikai projekteket, az észak-déli földgázvezeték tervét, valamint a védelmi tárcák megállapodását egy közös harccsoport létrehozásáról.
A szlovák, a lengyel és a cseh vezetők a találkozó utáni sajtótájékoztatón méltatták Magyarország most záruló EU-elnökségét. Orbán Viktor kormányfő köszönetet mondott azért, hogy a visegrádiak segítették a magyar EU-elnökséget.
Orbán külön köszönetet mondott Radičovának azért, hogy a magyar-szlovák viszonyban olykor felmerülő, illetve meglévő problémák, valamint a Magyarországot - például a médiatörvény kapcsán - ért támadások ellenére mindig kiállt Magyarország mellett, s a helyzetet sohasem használta ki Magyarország bírálatára, támadására. "Mindent megteszek annak érdekében, hogy viszonozzuk ezeket a gesztusokat" - szögezte le Orbán.
"Gratuláltunk Orbánnak a sikeres magyar EU-elnökségért. Lengyelország folytatni fogja ezt a munkát" - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
Orbán Viktor ezzel kapcsolatban leszögezte: "a tények számítanak a politikában is", azok önmagukért beszélnek, s ezek alapján kell értékelni a magyar uniós elnökség eredményeit. Megjegyezte: partnerei általában elismeréssel szólnak Magyarország teljesítményéről.
A pozsonyi csúcstalálkozón Szlovákiától Csehország vette át egy évre a V4-ek elnöki tisztségét.
A visegrádi csoportot 1991. február 15-én a magyarországi Visegrádon alakította meg Antall József magyar miniszterelnök, valamint Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő. Csehszlovákia kettéválásával a visegrádi hármasból négyes lett.
Iveta Radicová a nap folyamán Orbán Viktorral külön találkozva nagyon határozottan visszautasította Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének egy cseh lapinterjúban nemrégiben elhangzott szavait.
Radičová Kövér kijelentéseit Szlovákia inzultálásának minősítette. "Kérem, hogy ez a viselkedés soha többé ne ismétlődjön meg, mert ez komoly akadálya a jószomszédi kapcsolatoknak" - jelentette ki Radicová a csúcstalálkozó utáni sajtóértekezleten. Felszólította Orbánt, hogy ezt az álláspontot tolmácsolja Magyarországon.
Orbán Viktor "súlyosnak" nevezte Radičová szavait, és biztosította arról, hogy kormánya mindent megtesz a magyar-szlovák barátság megőrzése érdekében.
Kövér László a Hospodárské Noviny című lapban két hete megjelent interjújában leszögezte, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak. Kijelentette, hogy a bős-nagymarosi vízmű egyoldalú megépítése által Pozsony megváltoztatta a magyar-szlovák határt, s ezt a helyzetet Magyarország a nemzetközi jog segítségével próbálta orvosolni, holott akár katonai erőt is alkalmazhatott volna.
"Személyesen síkraszállok a Szlovák Köztársaság és Magyarország együttműködése érdekében" - jelentette ki a magyar kormányfő. Egyben kifejezte "Magyarország tiszteletét és nagyrabecsülését minden jóindulatú szlovák ember iránt".
Az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatos kérdésre Orbán azt válaszolta, hogy a magyar alkotmány semmiféle veszélyt nem jelent Szlovákia számára.
Radičová a szlovák-magyar kettős állampolgársággal foglalkozó, tervezett kétoldalú szerződést firtató kérdésre válaszolva azt mondta: a szerződés szövegén szakértői csoportok dolgoznak.
Orbán Viktor csütörtökön megbeszélést folytatott Berényi Józseffel, a Magyar Koalíció Pártja elnökével. Egyebek között értékelték a szlovák nyelvtörvény körül kialakult helyzetet és a kettős állampolgárság kérdését.
A magyar miniszterelnök a pozsonyi csúcstalálkozó után tárgyalt Vladimir Filat moldovai miniszterelnökkel, aki arra kérte, hogy a soros EU-elnökség után is maradjon Moldova európai integrációjának elkötelezett támogatója. Orbán Viktor erre ígéretet tett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.