Orvos minisztert akarnak az orvosok

Orvos minisztert akarnak az orvosok
Pozsony |

<p>Orvost szeretnének az egészségügyi miniszteri posztra az orvosok, de ez az álmuk várhatóan nem fog valóra válni. A nővérek is sokat várnak az új minisztertől, újra akarják vele tárgyalni a bérüket szabályozó törvényt.</p>

A nővérkamara (SKSaPA) képviselői örülnek, hogy az egészségügy az alakuló kormány egyik prioritása, elvárják ugyanakkor, hogy a kormányprogramba bekerül az egészségügyi dolgozók munkafeltételeinek a javítása. Erre azért is szükség lenne, mert idén mintegy 1200 nővér éri el a nyugdíjkorhatárt, a fiatalok között pedig nincs érdeklődés a szakma iránt. „Bízunk benne, hogy az új kormány olyan intézkedéseket hoz, amelyek megelőzik, hogy a jövőben gyanús szerződéseket kössenek, és megakadályozza az egészségügy szétlopását” – üzente az alakuló kormánynak Iveta Lazorová, a SKSaPA elnöke.

Az orvosok a pedagógusokhoz hasonlóan azt szeretnék elérni, hogy a program kidolgozásába vonják be a szakmai szervezetek képviselőit. „Mivel az egészségügyi tárcát senki sem akarta, itt az idő, hogy a megoldást szakemberekre bízzuk” – áll a Szlovák Orvosi Kamara (SLeK) pártelnököknek küldött nyílt levelében. 

Az orvosi szervezetek abban bíznak, hogy az egészségügyi változások során tiszteletben tartják az érintettek érdekeit. Elvárják, hogy szakértőiket nemcsak a kormányprogram kidolgozásába, hanem a kormány egészségpolitikájának alakításába is bevonják a következő négy évben.

A SLeK azt is szerette volna, ha az egészségügyi tárcát orvos végzettségű miniszter irányítja. Erre azonban már kicsi az esély. A legfrissebb hírek szerint a Smer Martin Filkót, a pénzügyminisztérium Pénzpolitikai Intézetének igazgatóját, vagyis egy közgazdászt ültet a miniszteri székbe.

A Smer már előre igyekszik felmenteni magát a legproblémásabbnak tartott egészségügyi tárca irányításával kapcsolatos felelősség alól – ez olvasható ki Robert Fico kormányfő hétvégi nyilatkozataiból. Fico a TA3 hírtévé vitaműsorában elmondta: az egyik legproblémásabb ágazat az egészségügy, ezért szerinte a formálódó kormánykoalíció négy pártja megegyezett abban, hogy az egészségügyért közösen vállalják a felelősséget, a tárca élére pedig válságmenedzser kerül.  „Az új miniszternek nem lesznek kapcsolatai az ágazat legjelentősebb játékosaival” – ígéri a kormányfő.
Radoslav Procházka, a Sieť elnöke szerint az egészségügy stabilizációja érdekében le kellene cserélni az Általános Egészségbiztosító vezetését, és meg kellene vizsgálni a biztosító problémás szerződéseit is. (lpj)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?