Orbán és Dzurinda nem rúg labdába

Párkány |

<p>Tíz éve adták át a Párkányt és Esztergomot összekötő felújított Mária Valéria hidat, az évfordulóról a Duna mindkét oldalán megemlékeznek. A jubileumi Hídünnep kiemelkedő eseményének ígérkezett a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság kormányai közti labdarúgó mérkőzés. A napokban derült ki, hogy a meccs elmarad.</p>

A futballmérkőzés többek között azért nem jön létre, mert Budapest és Pozsony között az utóbbi időben hűvös a viszony, véli Ján Oravec, Párkány polgármestere. „Állítólag Ivan Gašparovič köztársasági elnök legutóbbi nyilatkozata is közrejátszott ebben” – mondta lapunk megkeresésére, a részletekkel kapcsolatban pedig a helyi művelődési központ igazgatójához irányított minket. Gašparovič nemrég Esterházy Jánossal kapcsolatban azt mondta, hogy Hitler és a fasizmus híve volt, szavai Budapesten heves visszhangot váltottak ki.

A mérkőzés bírója Kassai Viktor lett volna, árulta el lapunknak Halasi Tibor szervező, a városi művelődési központ igazgatója. „Nem a mi hibánkból marad el a mérkőzés. Nagyon sajnáljuk, hogy az utolsó pillanatban mindkét fél visszalépett, hiszen már minden biztosnak tűnt. A mérkőzést azzal az indokkal mondták le, hogy a kitűzött időpontban más elfoglaltságuk lesz” – nyilatkozta. Kormányzati forrásaink szerint viszont a futballmérkőzés ötletéről a párkányi illetékeseken kívül senki sem hallott. A hídátadás évfordulójára a szlovák külügyminisztérium is készül, tudta meg lapunk a tárca sajtóosztályán. „Október elejére kulturális jellegű megemlékezést szervezünk Párkányban és Esztergomban, közösen a magyar külügyminisztériummal. A tervek szerint jelen lesz a két külügyminiszter is” – nyilatkozta Ľuboš Schwarzbacher szóvivő.

A felújított Mária Valéria hidat 2001. október 11-én avatták fel, Mikuláš Dzurinda szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő jelenlétében.

Párkány szeptember 22. és 24. között háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli meg az évfordulót. Megrendezik a hagyományos Hídfutást és a Dunamenti Folklórfesztivált, a programot a 100 Folk Celsius koncertje zárja. (guzsu, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?