Megkapja Szlovákia az óriási Pfizer-szállítmányt

oltas
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium májustól Pfizerrel oltaná a krónikus betegeket. A szakértők szerint még nem jött el a veszélyhelyzet feloldásának ideje, de enyhíteni lehetne az iskolai tesztkötelezettségen.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter a múlt héten bejelentette, június végéig több mint kétmillió adag Pfizer érkezhet Szlovákiába. Az egészségügyi tárca lapunk érdeklődésére megerősítette, a második negyedévre 2,2 millió adag Pfizer áll az ország rendelkezésére, a nagyobb szállítmányok már ettől a héttől várhatóak. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az általunk preferált vakcinát választhatjuk. Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője hangsúlyozta, továbbra is a veszélyeztetett csoportok oltásának felgyorsítása a cél. „Tény, hogy jelenleg 100 ezer idős ember van a váróteremben, akik a Pfizer és Moderna oltóanyagára várnak. Az idősek oltása a prioritásunk, veszélyeztetett kategóriába tartoznak, ezért védeni kell őket. Minden az egyes vakcinák szállítmányain múlik, ha ezek száma ezt lehetővé teszi, a tárca nyitott a vitára az oltóanyag szabad kiválasztását illetően” – válaszolta kérdésünkre Eliášová.

A nagy mennyiségű Pfizer-szállítmányra való tekintettel egyéb változásokat is terveznek az oltási stratégiában. A krónikus betegek előnyben részesülnek az oltás további szakaszában. Ők eddig a kórházak és oltóközpontok várólistáján keresztül juthattak szabad vakcinához. A 70 év felettieket ezentúl a krónikus betegek követik a sorrendben, a regisztráció után ők kapnak leggyorsabban időpontot.

A kevésbé súlyos betegségben szenvedő krónikus betegek a 60 év felettiekkel kerülnek egy kategóriába, megelőzve így a fiatalabb egészséges jelentkezőket. Jelenleg AstraZeneca-vakcinát kapnak azok is, akik egészségügyi gondokkal küszködnek, a Pfizer és Moderna kizárólag a 60 évnél idősebb személyek részére engedélyezett. A minisztérium szerint ez májustól megváltozik, AstraZeneca helyett Pfizert vagy Modernát kapnak az idősek és a betegek is.

A biztosítók is beszállnak

Az egészségbiztosítók kidolgozták a rendeletben szereplő diagnózisok alapján a krónikus betegek listáját, amely az adott személy regisztrációját követően párosul a születési számával. Ezáltal egy ellenőrző mechanizmus is beépül a rendszerbe, ami segíthet megelőzni a visszaéléseket. Ha a jelentkezést követően más vakcinára érkezik meghívó, az azt jelenti, az adott személy az egészségbiztosító adatai alapján nem tartozik a minisztérium által meghatározott, prioritást élvező kategóriába. Ebben az esetben fel kell venni a kapcsolatot a biztosítóval.

A tárca szerint a 60 évnél idősebbek részére, akik a jelenlegi feltételek mellett nem tudnak élni az oltás lehetőségével, mobil oltóállomásokat fognak létrehozni. Az érdeklődők nyilvántartásba vétele és az oltás megszervezése regionális szinten, a megyei önkormányzatok közreműködésével valósulhat meg.

Szabad nagyi kerestetik

A minisztérium csak múlt héten jelentette be, egy kampány keretében oltáshoz juthatnak azok, akik egy 70 évnél idősebb személyt kísérnek el oltásra, tegnap már csillapítani kellett a kedélyeket. A rendelet, amely a kísérő személyek beoltását is lehetővé tenné, ugyanis még nem lépett hatályba, s a tárca tapasztalatai szerint máris több oltóközpontban követelték az időseket kísérő személyek a vakcina beadását. A minisztérium kampányfogása nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában. Különböző hirdetések jelentek meg „szabad nagyit keresek” címmel. A változásokat tartalmazó rendelet feltehetően május elsején lép érvénybe, áprilisban tehát felesleges kérvényezni a kíséretért járó oltást, jelenleg nincsenek erre felkészülve az oltópontok.

Richar Kollár matematikus bírálta a kormány oltási stratégiáját, úgy véli, a körzeti orvosokat is aktívan be kellene vonni az oltási folyamatba. Szerinte a nagy kapacitású oltóközpontok addig fognak jól működni, míg nem csökken az oltás iránti érdeklődés. Az emberek a saját orvosukban bíznak meg a leginkább, ezért a hatékonyabb kampány érdekében fontos lenne, hogy ők is kivehessék a részüket az oltásból. Kollár szorgalmazza a mobil oltóállomások számának emelését, hangsúlyozta, sok esetben a vakcinának kell mennie a páciens után.

Kevesebb tesztelés

A járványügyi bizottság hétfői ülésén a szakértők a veszélyhelyzet további 30 nappal való meghosszabbítását javasolták. Ugyanakkor módosítani akarnak a kötelező tesztelések rendszerén. Eszerint például az iskolákban a Covid-automata fekete besorolású járásain kívül csak azokban az intézményekben lenne kötelező a tesztelés, ahol felütötte fejét a vírus. A fekete besorolású járások tanintézetei továbbra is csak rendszeres teszteléssel biztosíthatnák a jelenléti oktatást. A tárgyaláson megvitatták a koronavírus szennyvízből való kimutatásának lehetőségét, a tesztelési stratégia felülvizsgálatáról jelenleg is folyik a szakmai vita.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?