Ódor: Pontosan értjük az önkormányzatok helyzetét, hasonló szituációban vagyunk

odor lajos

Az önkormányzatok költségvetéséből több száz millió eurót vettek el a kormányzati intézkedések, a kormány kiadásait pedig hasonló módon növelték meg a parlament döntései – reagált az önkormányzatok képviselőinek kijelentéseire Ódor Lajos miniszterelnök.

Hozzátette, Szlovákiának nagyon rég nem volt olyan kormánya, amely ennyire intenzíven egyeztetett volna az önkormányzatokkal, mint a mostani, ennek ellenére jelenleg nem tudja megígérni, hogy megkapják a magas energiaárak miatti 108 millió eurós kompenzációt.

„Sajnos a jelenlegi helyzetben, amikor a költségvetési terven felül további bő 700 millió eurót kell kifizetnünk, nem tudjuk megígérni ennek a támogatásnak a folyósítását is, mert akár az is előfordulhatna, hogy őszre nem lenne pénz a nyugdíjakra vagy az egészségügyi ellátásra” – mondta Ódor. Hozzátette, a kormány augusztus 15-ig kért türelmet az önkormányzatoktól, addigra meg kellene kapnia a féléves költségvetési jelentést.

Hozzátette, egyes önkormányzatok megértéssel fogadták a kérést, néhány viszont intenzíven átpolitizálja a helyzetet. Leszögezte, bármikor kész tárgyalóasztalhoz ülni. „Sajnos nekem sincs pénznyomdám, és a jelenlegi költségvetési keretek mellett lehetetlen megemelni az önkormányzatok támogatását” – jelentette ki a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?