Ódor Lajos kormányfő telefonon beszélt Petr Fiala cseh miniszterelnökkel

Ódor Lajos

Ódor Lajos kormányfő telefonon beszélt Petr Fiala cseh miniszterelnökkel. Ódor elmondta, megerősítették a két ország közötti barátságot és azt, hogy további segítséget nyújtanak Ukrajnának. A miniszterelnök ezt a Twitteren tette közzé.

„A Petr Fiala cseh miniszterelnökkel folytatott első telefonbeszélgetés megerősítette a Szlovákia és Csehország közötti különleges barátságot, Ukrajna kitartó támogatását és az igyekezetet, hogy egy szabályokon alapuló világban élhessünk. Várom a jövő heti közös munkavacsorát Pozsonyban (Bratislava), a Globsec konferencián" – írta a kormányfő.

A Globsec Bratislava konferenciát május 29. és 31. között rendezik meg Pozsonyban. 63 országból 1300 vendég érkezik, és több mint 160 előadó vesz részt a rendezvényen. A 18. tanácskozás fő támája az ukrajnai háború, annak Európára gyakorolt hatásai, a globális párbeszéd, valamint az instabilitás leküzdése lesz.

A konferencián részt vesz Emmanuel Macron francia elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és Alekszandar Vucsics szerb elnök. Ukrajna küldöttsége is jelen lesz a tanácskozáson. Szlovákiát Zuzana Čaputová köztársasági elnök és a kormány tagjai képviselik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?