Ódor hamarosan megkezdi a tárgyalásokat a parlamenti frakciókkal

odor lajos

A miniszterelnök elmondta, csak azokkal a pártokkal kíván tárgyalni, akik konstruktívan állnak hozzá a hivatalnokkormány programnyilatkozatához.

Ódor Lajos a Pátria Rádió vendégeként közölte, napokon belül tárgyalni kezd a parlamenti frakciókkal a szakértői kormány programnyilatkozatának támogatásáról.

A kormányfő hozzátette, egy másfajta politikai kultúrát akar behozni az országba, és egy sokkal toleránsabb beszélgető viszonyt szeretne kialakítani a politikusokkal.

Készen állok, majd probálom magamra vállalni ezt a terhet, hogy a miniszterek tudjanak dolgozni a prioritásaikon

– hangsúlyozta.

Ódor azon bírálatok kapcsán is beszélt, amelyek arról szólnak, hogy a Soros György nevéhez köthető bécsi Közép-európai Egyetemen (CEU) tanít. A miniszterelnök úgy fogalmazott, mindez nem jelenti, hogy bárki is befolyásolni próbálná az országban uralkodó állapotokat, ugyancsak kiemelve, hogy ingyen tanított az egyetemen.

A kormányfő elmondta, Szlovákia külpolitikai irányultságán nem szeretne változtatni, bár érzi, hogy Ukrajna megsegítésével kapcsolatban megosztott az ország.

Ha mi most nem segítünk mint közösség, sokkal több pénzt kell majd befektetnünk az ország védelmébe, ami más területekről hiányzik majd

– zárta gondolatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?