Objektív felelősség: eleget büntettek

Pozsony |

<p>A rendőrség azt állítja, amíg nem indul el az objektív felelősség szerinti büntetést segítő automatizált rendszer, csak nehezen tudják büntetni a szabálysértőket úgy, hogy ne állítsák meg a gépkocsit.</p>

A kedden közzétett statisztikák viszont arról tanúskodnak, hogy a rendőröknek ez mégsem okoz akkora problémát, hiszen a 2014-ben észlelt közlekedési szabálysértések közel 20 százalékáért a bírságot postán küldték ki, tehát az objektív felelősség elve szerint. A rendőrség szerint ez a felső határ, amire a jelenlegi technikával és állománnyal képesek, ha év végéig sikerül beindítani az egész rendszert, a bírságok több mint felét az objektív felelősség alapján büntethetik.

A jelenlegi technikával a rendőrség leginkább gyorshajtásért „büntetett objektívan”, a kereszteződésekben egyelőre nincsenek olyan kamerák, amelyek bemérnék a sofőröket, ha nem állnak meg a piroson vagy stoptáblánál. A tavaly elkövetett több mint 35 000 szabálysértésből körülbelül minden ötödik esetben postázták a bírságot.

Az objektív felelősség elve 2012 második felében lépett hatályba, a gyakorlatban viszont csak 2014. január 14-től kezdték alkalmazni. Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint egy év alatt 7406 szabálysértőt büntettek meg anélkül, hogy megállították volna gépkocsijukat. A jogszabály arra is lehetőséget ad, hogy ha a sofőr a büntetés kézbesítésétől számított 15 napon belül kifizeti annak kétharmadát, akkor úgy tekintenek rá, mintha az egész bírságot kifizette volna. Baloghová szerint a sofőrök többsége ezt kihasználta, bár erről pontos statisztikát nem vezetnek.

A legtöbb sofőrt, anélkül, hogy megállították volna őket, a Nyitrai kerületben (1353) büntették meg, ezt követte az Eperjesi (1169), majd a Zsolnai (937), a Trencséni (875), a Pozsonyi (806), a Kassai (804), a Nagyszombati (779) és a Besztercebányai kerület (683).

Baloghová szerint a legnagyobb büntetést, pontosan 699 eurót az a sofőr kapta, aki lakott területen, ahol 50 km/óra a legmagasabb megengedett sebesség, 119 km/órával hajtott, tehát az előírt sebességet 69 km/órával lépte túl.

A belügyminisztérium legkésőbb jövő év januárjától akarja beindítani az objektív felelősség rendszerét, a 49 millió eurós beruházást uniós forrásokból szeretné téríteni. Az országban ennek köszönhetően 1341 automatizált radart helyeznek el az utak mentén, melyekből 280-nak gyorshajtás, a többinek pedig egyéb szabálysértések felderítése lesz a célja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?