Nyitra megye: nem lesz magyar elnökjelölt

Nyitra/Gúta |

<p>Míg Nagyszombat megyében két magyar megyeelnökjelölt is lesz, addig a számarányában magyarabb Nyitra megyében egy sem. A Híd már korábban deklarálta, hogy nem indít saját jelöltet, az MKP kerületi tanácsa tegnap döntött így.&nbsp;</p>

Az MKP besorakozik Tomáš Galbavý mögé, akit a formálódó megyei jobboldali koalíció szándékozik csatasorba állítani. A volt SDKÚ-s parlamenti képviselőt volt pártja mellett az SaS, az Új Többség és a Híd fogja támogatni. A KDH még nem döntött, melyik jelölt mögé sorakozik fel. Hetekkel ezelőtt még úgy volt, a megyét 2001 óta irányító Milan Belica egykori szlovák nagykoalíciós jelöltet támogatja majd, ám lassan kihátráltak mögüle. Nyitra megyében az MKP eddig mindig indított saját jelöltet. 2001-ben Fehér Miklós 38,6%-ot kapott a 2. fordulóban (35,8% az első körben), négy évvel később Szigeti László az 1. forduló után visszalépett a 3. helyen végzett Ján Greššo SDKÚ-s jelölt javára, aki viszont csak a voksok 25,9%-át szerezte meg. 2009-ben Belica már az első körben győzött, főként azért, mert nem volt erős szlovák ellenjelöltje – Biró Ágnes ekkor 26,9%-os eredményt ért el, ez 0,8 százalékponttal jobb volt, mint amennyivel Szigeti 2004-ben még továbbjutott. „Maga Galbavý keresett meg minket két hónappal ezelőtt, azzal, hogy megpróbálná egyesíteni a jobboldali pártokat, s ebben nem tudnánk-e segíteni” – mondta lapunknak Horváth Árpád, az MKP nyitrai kerületi elnöke. Horváth szerint elgondolkodtak azon a lehetőségen is, hogy esetleg a második forduló előtt támogatnák Galbavýt, ám úgy látták, ha az első körben nem állnak be mögé, akkor a második fordulóban már nem is szólították volna meg az MKP-t. „Háromszor próbált az MKP saját jelöltet indítani. Jó volt kampányolni, jó volt egy magyar jelöltet támogatni, de a választások másnapján azt mondtuk: ennyi volt. Nem láttuk azt, hogy akár a második körbe is bejutna a magyar jelölt” – tette hozzá a kerületi pártelnök. Szerinte félő volt, hogy ha az első fordulóban saját jelöltet indítanak, azzal Belicát segítették volna, aki ismét megnyerhette volna az első körben a választást. „Szeretnénk, ha az MKP visszanyerné a súlyát a megyében. Az a cél, hogy egy kicsit visszakerüljünk a megye irányításába” – fejtette ki Horváth. Galbavýval a jövő héten ülnek le ismét tárgyalni, ekkor kerülnek terítékre a konkrét vállalások. Az MKP hétfő esti ülésén információink szerint komoly vita alakult ki arról, a párt indítson-e saját, magyar nemzetiségű jelöltet, vagy támogasson egy a szlovák jobboldali jelöltet. A kerületi tanácson egy magyar jelölt volt, Petheő Attila, a párt komáromi járási elnöke. „Úgy értékeltük, hogy Galbavý független jelöltként az MKP támogatásával lehet olyan erős, hogy megverje a Smer és korábban Mečiar emberét, így megéri őt támogatni” – nyilatkozta lapunknak Pethető, aki önként lemondott az elnökjelöltségről.  Galbavýnak jó mozgósítás esetén reális esélye lehet a győzelemre, ugyanis könnyen lehet, hogy Belicát végül csak a Smer fogja támogatni. A megye lakosságának negyede magyar, így jó kampánnyal Galbavýnak elég a szlovák választók szűk felének támogatását bírnia a győzelemhez. A megyei választások első fordulójára november 9-én kerül sor. Azokban a megyékben, ahol egyik elnökjelölt sem szerzi meg a leadott voksok több mint felét, november 23-án második fordulót tartanak. (MSz) (Frissítve: 16:54)    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?