Nyelvtörvény – bősi bejelentése Bős ellen

Bős |

<p>Egy plakáton csak magyarul tüntették fel Bős nevét a község címere alatt, egy polgár emiatt tett bejelentést.</p>

A belügyminisztériumot aligha, a kulturális tárcát viszont nagyon is érdekli a bősi népszavazás. Bejelentés alapján figyelmeztették a község vezetését, hogy tartsák be a nyelvhasználatra vonatkozó szabályokat. Jozef Bednár, a kulturális minisztérium szóvivője lapunknak elmondta, a minisztérium egy elégedetlen polgár bejelentése alapján figyelt fel a bősi referendumra. Egy, a népszavazásról tájékoztató plakáton csak magyarul volt feltüntetve a község neve Bős címere alatt. Emiatt a kulturális tárca megszólította a polgármestert. „A minisztérium a referendum kérdéseket ábrázoló plakáttal kapcsolatos bejelentés miatt írásban ismertette a község polgármesterével a hatályos jogi szabályozást és felszólította, hogy a községi hivatal tevékenysége során ügyeljen az államnyelv- és a kisebbségi nyelvhasználatot szabályozó jogi előírásokra” – közölte Bednár. Fenes Iván, Bős polgármestere lapunknak elmondta, tegnapig nem kaptak felszólítást a minisztériumtól. „Hiába tettek bejelentést. A szavazólapot a törvényi előírások alapján szerkesztettük meg. Minden kétnyelvű volt, így ebben nem találhatnak hibát. A plakátnak pedig semmi köze a hivatalos választásokhoz” – nyilatkozta a polgármester. Hozzátette, minden előírást megtartottak a referendum szervezésekor és lebonyolításakor. „Szomorú, hogy egymás ellenségei vagyunk. Kíváncsi vagyok arra, hogy az ide érkező migránsokkal hogyan fognak kommunikálni” – folytatta Fenes. Bősön vasárnap szavaztak a menekülttáborról. A népszavazás érvényes volt. Közel 60%-os részvétel mellett a szavazók több mint 90%-a ellenzi, hogy ideiglenes menekülttábor nyíljon a Szlovák Műszaki Egyetem bősi épületeiben.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?