Norbert Bödör rács mögött marad, a zsolnai börtönbe szállították

Norbert Bödör

Őrizetben marad Norbert Bödör nyitrai vállalkozó. A döntést a Legfelsőbb Bíróság (NS) háromtagú szenátusa hozta meg, amely csütörtökön helyt adott a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze által benyújtott panasznak.

A panaszt a Michal Truban, a Speciális Büntetőbíróság besztercebányai részlegének bírója által az előkészítő eljárás során hozott határozat ellen nyújtotta be az ügyész, a bíró ugyanis nem rendelte el vasárnap (július 5.) Norbert Böd=or őrizetbe vételét. „Adottak voltak az őrizetbe vétel feltételei. A büntetőeljárás indokolt volt, az ügyész érvei meggyőzők voltak" - mondta Martin Bargel, a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke. Elmondása szerint két tanú vallomása, akiknek szavait a védelem megkérdőjelezte, szintén döntő jelentőségű volt az ügyben. „Az eljárásnak ebben a szakaszában a tanúk vallomása elegendő az őrizetbe vételhez" - tette hozzá a szenátus elnöke.

A tanúk a Szlovákia történetében példátlan korrupciós ügyről beszéltek a vallomásukban. „Ez egy hatalmas korrupciós gépezet volt. Elképesztő az, ahogyan 2006 óta működött" - hangsúlyozta Bargel.

Norbert Bödör jelen volt a tárgyalóteremben. A tárgyalás végén az őrök megbilincselték és a zsolnai fegyintézetbe szállították.

A gyanúsítottat az ügyvédje, Adrán Kucek kísérte el csütörtökön a bíróságra. A tárgyalás - szigorú biztonsági intézkedések mellett - több mint két órán át tartott.

Norbert Bödört nem vetette őrizetbe vasárnap a Speciális Büntetőbíróság, de az ügyészi indítványnak eleget téve a másik gyanúsítottat, Peter K.-t igen. A gyanúsított panaszt nyújtott be a határozat ellen, amelyről pénteken (július 10.) zárt ülésén tárgyal a Legfelsőbb Bíróság.

Az ügyész mindkét férfi őrizetbe vételét kérte azzal az indokkal, hogy így nem tudnának további bűncselekményeket elkövetni, befolyásolni a tanúkat, vagy egyéb módon meghiúsítani a nyomozást. Pénzmosással gyanúsítják őket a Marhapásztor (Dobytkár) fedőnevű rendőrségi akció kapcsán, amelynek során a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökséget (PPA) érintő, több mint 10 millió eurós korrupciós ügyet vizsgálják.

Norbert Bödört pénteken (július 3.) este vette őrizetbe a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) a Marhapásztor-akció során. A rendőrség tájékoztatása szerint az akció során a NAKA három magánszemélyt és két jogi személyt gyanúsított meg nagy összegű pénzmosás különösen súlyos bűncselekményének elkövetésével.

Az akció másik gyanúsítottja, a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség volt igazgatója, Ľubomír P. őrizetben marad. Marek K., a földművelésügyi minisztérium egykori tisztviselője szabadlábon védekezhet. A döntést szerdán (július 8.) hozta meg a Legfelsőbb Bíróság szenátusa. A rendőrség áprilisban vette őrizetbe a két férfit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?