Nicholsonová: Csak alapiskolát végzett kaphasson jogosítványt!

Pozsony |

<p>Novembertől csak azoknak engedélyezné jogosítvány kiadását az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS), akik legalább az alapiskola kilenc osztályát elvégezték.</p>

Az erre vonatkozó törvénymódosító javaslatot Lucia Nicholsonová dolgozta ki, és várhatóan júliusi ülésszakán vitatja meg a parlament.

Az SaS képviselője figyelmeztet, hogy jelenleg nincs műveltségi feltétele annak, hogy valaki járművezetői engedélyhez jusson, pedig az autósiskolai vizsgateszt viszonylag igényes, s nemcsak műszaki adottságokat követel meg, hanem egyéb ismeretek is szükségesek hozzá.

Nicholsonová szerint vannak esetek, amikor alapiskolai végzettséggel nem rendelkező, írni és olvasni sem (vagy csak alig) tudó emberek kétes módon jutnak jogosítványhoz, tehát ez a terület a korrupció egyik melegágya.

Az SaS politikusa úgy gondolja, a tervezett törvénymódosítás nem radikális korlátozást hozna, hanem inkább arra ösztönözné az engedélyért folyamodókat, hogy legalább az alapiskolát elvégezzék.

Tavaly Magyarországon is hasonló rendelkezés lépett életbe.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?