Nemcsak a tanárok, hanem a rendőrök és a tűzoltók is kapnak egyszeri támogatást és béremelést

A gond a rendőrök hozzáállásával van

Ősszel a rendőrök, a tűzoltók és a hegyi mentők is kapnak egyszeri, 500 eurós támogatást. Emellett úgy mint a többi állami és közalkalmazottnak, jövőre kétszer emelik a fizetésüket.

A kollektív szerződésről szóló megállapodás értelmében 2023 januárjától 7 százalékkal, 2023 szeptemberétől pedig 10 százalékkal – tájékoztatta a TASR-t Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője.

„Örülök, hogy ezekben a nehéz időkben is emelni tudjuk az alkalmazottak bérét, ezzel motiválva őket, és segítve a családjukat” – jelentette ki Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter.

Mint hozzátette, már több mint két és fél éve a szemtanúja, hogy a „belügyminisztérium alkalmazottai megfelelő szervezés mellett képesek teljesíteni, működik a rendszer, ha mindenki intenzíven dolgozik, nem csak az állomány egy része, legyen szó az állam- és közigazgatásról, a rendőrökről, a tűzoltókról vagy a hegyi mentőszolgálatról”.

Mikulec hozzátette, hogy a belügyi alkalmazottak „szó szerint egy szusszanásnyi levegővétel nélkül” végigdolgozták a járványt, majd az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt meg kellett birkózniuk a menekültáradattal is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?