Kassa. A hetven év fölötti kassai nyugdíjasok egy városi rendelet értelmében csökkentett szemétdíj-fizetésre jogosultak. A gálánsnak szánt gesztus azonban egyszerre két problémát is szült.
Nem szemétkednek a hivatalnokok
Kassa. A hetven év fölötti kassai nyugdíjasok egy városi rendelet értelmében csökkentett szemétdíj-fizetésre jogosultak. A gálánsnak szánt gesztus azonban egyszerre két problémát is szült. Azok, akik igénylik a harminc, illetve ötven százalékos kedvezményt, kérvényben kötelesek tudatni ezt a városi hivatallal, azaz a magisztrátus nem automatikusan, életkor szerint csökkenti a díjat. A kérvényezés határideje tavaly november végén lejárt, aki tehát ezekben a napokban ír kérvényt, csak a jövő évtől számíthat díjcsökkentésre. A magisztrátus szóvivője szerint azok a nyugdíjasok is elégedetlenek, akik tudtak a rendeletről és megkapták a kedvezményt. Zuzana Bobríková elmondta, hogy bár az idős embereknek 650 korona helyett csak 325 koronát kell fizetniük, azt viszont már január folyamán, egy összegben. A szemétdíjjal kapcsolatos ügyfélfogadás azonban technikai okokból január 20-ig szünetel. A kellemetlenséget egy hibás számítógépes program okozta, melynek köszönhetően nem készülhetett el időben a tavalyi éves összesítés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.