Nem sikerült megválasztani az Állami Számvevőszék vezetőjét

Pozsony |

<p>A parlamentnek a csütörtök délután folyamán negyedszerre sem sikerült megválasztania az Állami Számvevőszék vezetőjét. A pozíciót egy ellenzéki jelöltnek kellene betöltenie, egység nincs, a Smer nem enged.<br />&nbsp;</p>

Vladimír Klimeš, az SaS jelöltje, akit névleg az SDKÚ, KDH és a Híd is támogat, mindössze 39 szavazatot kapott a voksoláson, miközben 126 képviselő volt jelen a szavazás idején.

A két alelnökről sem született döntés, a pozíciókra egyébként egyedül Milan Galanda pályázott, akit Mikuláš Huba (Egyszerű Emberek) és a független Radoslav Procházka jelölt. Galanda csak 12 szavazatot kapott.

Robert Fico és a Smer több alkalommal is kijelentette, hogy a tisztség az ellenzéket illeti meg, azonban a párt támogatását ahhoz kötik, hogy egységes támogatást kapjon a jelölt, ez még soha nem történt meg.

Először tavaly júliusban, majd szeptemberben szavaztak a vezető személyéről, az SaS akkor Kamil Krnáčot jelölte a pozícióra. Később, decemberben és most Vladimír Klimeš volt a jelölt. A miniszterelnök azt szorgalmazza, hogy a pártok állítsanak több alternatív jelöltet, akik közül a Smer majd kiválasztja a megfelelőt. Az Állami Számvevőszéket jelenleg a HZDS egykori jelöltje, Ján Jasovský vezeti, bár megbízatása már 2012 februárjában véget ért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?