Nem sikerült leváltani a munkaügyi minisztert

Milan Krajniak

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter marad. Az ellenzéknek csütörtökön nem sikerült leváltania őt, az SZK Nemzeti Tanácsának plénuma elvetette az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. Utóbbi mellett csak 48 képviselő szavazott a jelen lévő 131-ből.

A munkaügyi miniszter leváltása mellett szavazott a Smer-SD és az ĽSNS frakciója, valamint több független képviselő, kivéve Jana Žitňanskát, Alexandra Pivkovát, Ján Krošlákot és Juraj Šeligát, akik az indítvány ellen szavaztak és Martin Čepčeket, aki tartózkodott. A bizalmatlansági indítvány ellen szavazott továbbá a Sme rodina, az SaS és az OĽANO frakciója, kivéve Kristián Čekovskýt és Peter Kremskýt, akik tartózkodtak.

Az ellenzéki képviselők főleg azt vetik a miniszter szemére, hogy állami forrásból állítólag több millió euró összegű ún. pandémiatámogatást utaltak át offshore cégek számláira. Érvelésük szerint nem kétséges, hogy a munkaügyi miniszternek vállalnia kell ezért a politikai felelősséget. Krajniak erre úgy reagált, hogy miután fény derült a gyanús kifizetésekre, egy órán belül lépett az ügyben, az ellenőrzéseknek pedig volt eredményük.

Az indítvány benyújtói keveslik a munkáltatóknak, alkalmazottaknak és egyéni vállalkozóknak fizetett "elsősegély" összegét is. A miniszter azt állítja, hogy a tárca összesen 3,3 milliárd eurót fordított erre a célra.

Az ellenzéki képviselők kifogásolják a szociális intézkedések eltörlését is. "Milan Krajniak munka-, szociális és családügyi miniszter döntő mértékben felelős azért, hogy a jelenlegi kormánykoalíció szisztematikusan leépíti a szociális állam alappilléreit Szlovákiában" - olvasható az indítvány indoklásában.

A Krajniak leváltását célzó rendkívüli, 50. parlamenti ülés szerdán (november 3.) késő délután kezdődött és csütörtök reggel ért véget.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?