Nem (n)ő?

JANKOVIĆ DÁVID

Tulajdonképpen sci-firől van szó, vagy – ha egészen pontosan akarok fogalmazni – romantikus sci-firől. A főhős, Theodore (Joaquin Phoenix) középkorú, magányos férfi, aki egy intelligens operációs rendszert vásárol számítógépére, amelyet arra terveztek, hogy felhasználója minden igényét kielégítse. A műfaji besorolásból már következtethetünk is a fejleményekre. (Ennek kapcsán érdemes kitérni az eredeti cím magyarra fordítása során elveszett jelentésre. Az angol ’Her’ csupán annyit jelent, ő, nőnemben, ami kifejezi, hogy személyről van szó, azt azonban nem, hogy egy nőről. A magyar cím így kissé csalóka, ugyanis tényleg nem egy nőről szól a film.) Az alkotás legalapvetőbb témáját tekintve sokban rokonítható Ridley Scott Szárnyas fejvadász és Spielberg A.I. Mesterséges értelem című filmjével: arra keresi a választ, mit is jelent pontosan embernek lenni.

Ha első látásra a jelentől elrugaszkodottnak véljük az efféle történetet, tévedünk: az ilyen jellegű technológia ugyanis közelebb van, mint gondolnánk. A filmet nálunk most februárban, egy hónappal az után mutatták be, hogy az IBM bejelentette, több mint egymilliárd dollárt fektet be Watson elnevezésű, mesterséges intelligenciával rendelkező szuperszámítógépe további fejlesztésébe. A Watson (kérdés, hogy valóban tegyünk-e elé névelőt?) mindent könyvek olvasásával tanul: érvelni, gondolkodni. Ha nem egyértelmű információkkal szembesül, fel kell oldania az ellentmondást, hozzánk, emberekhez hasonlóan. Rengeteg konkrét terv van Watson jövőbeni (ez akár az idei évet is jelentheti) felhasználására, ezek közül élen jár az orvostudomány. Watson képes lehet a világon megjelenő összes orvosi szakcikket a „fejében tartani”, a beteg teljes kórtörténetével együtt, és ennek alapján személyre szabott diagnózist és kezelést javasolni ‒ bármely orvosnál hatékonyabban. Ennek fényében az is kétségessé válik, érdemes-e sci-fiként utalni a filmre.

Tekintettel arra, hogy A nő inkább rendelkezik jelentések összefonódó mezejével, mint egy-két mindenki számára egyértelmű jelentéssel, a nézőnek magának kell kiválasztania és értelmeznie a hozzá legközelebb állókat. Egyet azonban mégis szükséges kiemelni, már csak az előbbiekhez való kapcsolódás miatt is. Egy szellemes mondás szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy csak a telefonjaink lettek okosabbak, nem pedig mi magunk. A helyzet azonban ennél összetettebb, ugyanis az internet tömeges elterjedésével és bármikori hozzáférhetővé válásával a felhalmozódott össztudás, amelyet korábban csak a könyvek hordoztak, néhány másodperc alatt elérhetővé vált. Ezáltal mindenki részese lehet egy olyasfajta kollektív tudatnak, amellyel egy hálózatra kapcsolt szuperszámítógép – például Watson – is rendelkezik. Ezen a ponton a film erősen metafizikai húrokat pendít meg, amennyiben nemcsak elmossa az ember és a gép közti határokat, hanem párhuzamot von a halál utáni élettel mint egyfajta hálózati szerveren történő léttel. Az ilyesfajta kérdésfelvetés tipikusan a mai (a tíz évvel ezelőttihez mint modernhez képest) késő modern kor terméke, és nagyon is aktuális folyamatokra reflektál.

Nemcsak a film gondolatiságára jellemző azonban ez a késő modern attitűd, hanem egész esztétikájára is. A dizájn felértékelődött szerepét mutatja, hogy a belső és külső térkialakítás integráns részei a film szereplői is. Theodore ruhái színbelileg minden esetben harmonizálnak a környezetével: a magasfényű műanyag, üveg- és fémfelületek mellett a sárga, a piros, a kék és a fehér szín leképeződik a főhős ingviseletében. Ez bármiféle futurisztikus díszlet hiányában is nagyon erős atmoszférát teremt, a filmet pedig önmagában is (többszöri) megtekintésre érdemes műalkotássá avanzsálja. A képek egytől egyig precízen megkomponáltak, a zenék pedig tökéletes kísérői a vizuális élménynek. Nem véletlen, hogy a filmet a legjobb produkciós dizájnért és a legjobb filmzenéért járó Oscar-díjra is jelölték (emellett jelölt a legjobb film kategóriában is).

Minden valószínűség szerint nem tudott volna teret nyerni egy ehhez hasonlóan egységes művészi koncepció, ha a film írója, Spike Jonze nem lenne egyben annak rendezője, producere és dalszövegszerzője is. Tagadhatatlan, hogy a film egy kreatív géniusz olyan munkája, amilyet számítógép még nagyon sokáig nem fog előállítani.