Nem működött a segélyvonal, meghalt a beteg

Pozsony |

<p>Zsolna megyében hétfőn többször is kiesett az integrált segélyhívó rendszer. Sem a 112, sem a 155 segélyhívó telefonszámot nem lehetett tárcsázni. Kiszucújhelyen a rendszerhiba alatt egy nő életét vesztette, mert férje nem tudott hozzá mentőt hívni.</p>

“Megerősíthetjük, hogy a kiesés idején a tanú nem tudta felhívni egyik segélyhívót sem. Ez éppen abban az időben történt, amikor a pótmegoldások sem működtek. Ezért személyesen hívott orvost. Mire a segítség megérkezett, a nőn már nem lehetett segíteni. Azt nehéz megmondani, hogy mi történt volna a beteggel abban az esetben, ha működtek volna a segélyvonalak” - mondta Andrea Smolková, a mentőszolgálat irányítóközpontjának igazgatója.

Smolková szerint ezt továbbra is a spekulációk szintjén fog maradni, ugyanis nehéz összefüggést találni egy kommunikációs rendszer kiesése és egy beteg páciens halála között.

A segélyvonalat a Slovak Telekom üzemelteti. A rendőrség közveszélyokozás miatt indított eljárást. Maroš Žilinka belügyi államtitkár szerint a leállás rámutatott az integrált segélyhívó rendszer hibáira.

“A tegnap kiesést nem lehetett kivédeni. Akkor lehetett volna megelőzni, ha bizonyos elemzések egy-másfél évvel korábban elkészültek volna. Az integrált segélyhívó rendszer egy folyamatosan fejlődő projekt. Sajnos, az elmúlt négy évben elhanyagolták a fejlesztését” - mondta Peter Majka főosztályvezető.

Zsolna megyében hétfőn 12.37 és 14.09, valamint 16.20 és 17.36 között nem lehetett felhívni a segélyhívó telefonszámokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?