Nem mentik meg a katonaorvosok az egészségügyet

Pozsony |

<p>Az egészségügyi minisztérium az orvosok december 1-jén esedékes, tömeges távozása miatt eddig nem kereste meg a védelmi minisztériumot.</p>

A szomszédos Csehországban az orvosok tömeges felmondása idején az egyik válságforgatókönyv éppen az volt, hogy a megüresedő helyeket ideiglenesen katonaorvosokkal töltik fel.

„A hadsereg néhány tucat orvost tudna felkínálni, főként aneszteziológusokat és sebészeket. 2400 orvos távozása esetén, akik különböző szakterületeken tevékenykedtek, ez a létszám természetesen nem elegendő” – mondta Ivan Rudolf, a védelmi minisztérium szóvivője.

Ráadásul a katonaorvosok nem tudnának minden területet lefedni. Nincs például gyerek- vagy nőgyógyászuk. „Hangsúlyozom, hogy a hadsereg, nagyságát és feladatait tekintve, nincs azok között a szervezetek között, amelyeknek ezt a helyzetet meg kell oldani. Egyelőre nem is érkezett ilyen megkeresés, így rendkívüli vagy válsághelyzetről beszélni korai lenne” – tette hozzá.

Szlovákiában 2400 orvos nyújtotta be a felmondását december 1-jén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?