Nem kell lemondaniuk vaskos fizetésükről a parlamentből kihulló honatyáknak sem

Pozsony |

<p>Hónapokig folyósítják képviselői fizetésüket azoknak a honatyáknak is, akik a márciusi választások után nem szereznek újabb mandátumot.&nbsp;</p>

A parlamenti képviselők alapfizetése kerekítve 1961 euró. Az a honatya, aki legalább öt hónapig, de legfeljebb öt évig töltötte be ezt a pozíciót, mandátuma lejárta után még két hónapig kapja majd kézhez képviselői fizetését. Azok, akik több mint öt éve ülnek a parlamentben, de ezúttal nem kerülnek be, még három hónapig vehetik majd fel a fizetésüket. Átalányalapon meghatározott költségeik fedezésére további 1385, illetve 1615 euróval egészítik ki a képviselők havi bérét. Előbbi összeget azok kapják, akiknek állandó lakhelyük a Pozsonyi kerületben van, utóbbit a "vidékiek".  A parlament elnöke, alelnökei, a különféle bizottságok elnökei és alelnökei további prémiumokban részesülnek. A parlament elnökének 498 euró, alelnökeinek fejenként 332 euró üti havonta a markát. A bizottságok elnökei 166, alelnökei 83 euróval kapnak többet.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?