Nem drágul a gépjármű-biztosítás - elemzés a pénteki Új Szóban

Pozsony |

<p>A kötelező gépjármű-biztosítással foglalkozó biztosítóknak legkésőbb péntekig, október 31-ig kell nyilvánosságra hozniuk a jövő évre érvényes biztosítási feltételeket, ezek között természetesen a biztosítás árát is. Az egyik legfontosabb változás, hogy a kötelező biztosítás januártól az eddiginél jóval magasabb, legalább 3,2 millió euró értékig fedezi az okozott anyagi és személyi kárt.</p>

A Szlovákiában működő 9 érintett biztosító jelezte, nagy változások nem várhatók, az árak érdemben nem emelkednek (bizonyos mozgások a 30 évnél fiatalabb járműtulajdonosok esetében lehetnek), de arra sem számíthatunk, hogy jelentősen csökkennek. Ennek ellenére nem lehet panasz az aktuális árszintre, Antonín Nekvinda, a Generali Slovensko biztosító vezérigazgatója tegnap azt mondta, a visegrádi négyek régiójában a szlovák biztosítási díjtételek a legalacsonyabbak, köszönhetően a társaságok rendkívül részletes, szintre testre szabott kritériumainak.
Ennek dacára a vezérigazgató becslése szerint legalább 200 ezer jármű közlekedik mindennemű biztosítás nélkül, ami óriási kockázatot jelent. (lpj, shz)

Részletes elemzésünk az Új Szó pénteki nyomtatott kiadásában olvasható. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?