Nem csak megkülönböztető szerepük van

Utónevek, családnevek, apai nevek, esetleg ragadványnevek vagy álnevek valóban identifikálják az embereket. De vajon ténylegesen csak az identifikálás, a megkülönböztetés szerepe jut a neveknek? Hogyan lehetne ezzel magyarázni azt, hogy Svédországban több tízezren osztoznak 3 családnéven (Johanson, Anderson, Karlson), Belouszovo falunak csaknem minden lakóját Belouszovnak hívják. Moszkvában majd 100 ezer Ivanov van, köztük is ezer Ivan Ivanovics Ivanov. A történelembe visszapillantva pedig azt láthatjuk, hogy igen sok Károly ült a trónon, a Lajosokról, Henrikekről nem is beszélve. A neveknek tehát nemcsak megkülönböztető szerepük van, hanem összekötik az embert azzal a társadalommal, csoporttal, amelybe beleszületett, egyúttal birtokba, örökségbe helyeznek, sőt bizonyos értelemben a szociális státus szerepét is betöltik.

Nevek és történelem

Az ókori kelet népei sokáig egy nevet használtak, kiegészítve később az apa nevével, esetleg a foglalkozással, igen gyakran pedig lakóhelyével. Arab népek őrizték meg ezt a szokást a legtovább, de a zsidók is sokáig. Hazánkban a zsidók nevei egészen II. József közismert rendelkezéséig így; ő tette kötelezővé a polgári, családnév felvételét.

Családneveink kialakulásában a testi tulajdonságoknak, a szülő-, illetve, lakóhelynek döntő szerepe volt, akár még a csúfolódó szándéknak is, mely főleg ragadványnevekben mutatkozik meg. Hogyan? Vegyünk egy példát: valakit a XIV. században – amikor a magyar családnevek használata nagyjából kikristályosodott – Sánta Andrásnak, a Pál fiának hívtak olyképpen, hogy Pál fia (később fi) Sánta András. Bizonyos idő után Pálfi (Pálfy, Pálffy) Sánta Andrásként használta a nevét. Később a Sánta el is maradhatott. A testi tulajdonságok határozták meg a Kiss, Nagy, Kövér neveket, Sok családnév utal például az eredeti név viselőjének más külső tulajdonságára (Szőke, Fekete). Nemzetiségekből és helységnevekből is erednek családnevek: Németh, Horváth; Szilágyi, Komáromi. Elég nehéz dolog lenne kinyomozni, hogy annak idején miért kapott valaki mondjuk Varjú, Farkas, Galambos, Sas állatneveket.

Mágikus jelentőség

Őseink a névválasztásnak fontos és mágikus jelentőséget tulajdonítottak. Ennek a hitnek az volt az alapja, hogy a név szorosan összefügg viselőjével, s ezért a megnevezett egész lénye a név jelentésében megtalálható. A régi római pogányok hittek abban, hogy az egyén sorsát is meghatározza az, hogy milyen nevet visel. Vagyis az ókori népek szerint a név magában hordozza az egyes emberek sorsát. Ez nyilvánvalóan csak egy babona, hiszen a világon az összes Péternek mégsem lehet ugyanaz a sorsa.

Ám a régi mondást egy kicsit másképp kell értelmezni, ugyanis akkoriban még nagyon mások voltak a névadási szokások. A név eredetileg megkülönböztető jelző volt, a megfelelő jelentés megválasztása tehát szervesen hozzátartozott az elnevezés folyamatához. A bibliai nevek valójában egy teljes mondatot tartalmaznak: állítást, illetve kívánságot az újszülött számára. Az ókori görögök és rómaiak szintén „rámondták“ a gyerekre a nevét, és nagyon nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mi legyen a jelentése.

Bár a különböző eredetű nevek a mai napig jelentést hordoznak, ma ez nemigen játszik szerepet a névválasztásnál, legfeljebb az úgynevezett „beszélő keresztnevek“ esetében figyelünk fel a név tartalmára: Nárcisz, Rózsa, Piroska, Győző, Szilárd.

Névdivat

Kezdetben a névadók – rendszerint a keresztelést végző pap – általában a Biblia ószövetségi, majd később az újszövetségi részéből merítették a keresztneveket. A XIX. század derekán az írók, tudósok és más jelentős személyiségek kezdeményezésére több régi magyar nevet felújítottak, néha pedig újakat alkottak (Etelka, Jolán, Hajna, Csilla, Tünde). A régi magyar hangulatot idéző nevek elsősorban a nemesi körökben váltak divatossá, a feltörekvő városi polgárság pedig inkább a magyaros formájú, nyugati eredetű neveket kedvelte.

A névdivatot rengeteg tényező befolyásolhatja. Régebben például gyakori volt, hogy az újszülött fiú hagyományosan az apja (nagyapja, dédapja stb.) keresztnevét örökölte. Egy-egy híres ember hatása is megfigyelhető volt a névválasztásnál: például az 1848-as szabadságharc után megnőtt a Lajos keresztnév adása, manapság pedig rengetegen merítenek keresztnevet a népszerű tévés sorozatokból.

A szülők azonban mostanság leginkább a különlegességre való törekvés vezeti a névválasztásban. Ezért divatoznak egyrészt a régies hangzású „magyaros“ nevek: Soma, Bendegúz, Kolos, Huba, Botond, Csongor, Csenge, Réka stb., illetve az idegenszerű, nyugatról átvett keresztnevek: Kevin, Dzsenifer, Evelin, Vanessza, Vivien, Zsanett stb.

Emellett a köztudatban ugyan létező, ám rég nem használatos neveket is felelevenítik manapság: Benjámin, Áron, Sámuel, Máté, Márk, Ábel, Ádám, Dániel, Dávid, Mátyás, Jonatán, Jakab, Bence, Rebeka, Lea, Anna, Eszter, Sára, Ráhel, amelyeknek a nagy része bibliai eredetű, héber név. (o-o, gw, s-net)

A leggyakoribb magyar családnevek

A leggyakoribb régi magyar családnevek főként az alábbi csoportokba sorolhatók:

Foglalkozások nevéből származó családnevek, pl. Kovács, Szabó, Varga, Molnár, Takács, Juhász stb.

Az utónevekből származó családnevek, pl. László, Bálint, Illés stb.

A nemzetiségek nevéből eredő családnevek, pl. Tóth, Horváth, Lengyel, Rácz stb.

A külső tulajdonságokból eredő nevek, mint pl. Nagy, Kiss, Fehér, Fekete, Szőke, stb.

A helységnevekhez kapcsolódó neveket, melyek rendszerint „i” végződéssel jelölik a korábbi hovatartozást, pl. Szilágyi, Somogyi, Budai, Erdélyi, stb. (-it)