Nem csak a politikában, az üzleti világban is tombol a korrupció

korrupció

A szlovákiai cégvezetők döntő többsége úgy látja, hogy a visszaélések és a korrupció mindennapos az üzleti életben – derül ki az EY üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló cég legfrissebb felméréséből, amely szerint Szlovákia a legkorruptabb országok közé tartozik.

A szlovákiai cégvezetők 44 százaléka gondolkodás nélkül képes lenne bárkit lefizetni, ha az üzleti érdekei a romló gazdasági kilátások miatt ezt kívánnák – derül ki az EY (korábban Ernst & Young) Globális Visszaélési Felméréséből, ami 55 országból összesen 2550 vezető megkérdezésén alapul. Ennél rosszabb eredményt a vizsgált országok közül csak Szaúd-Arábia és Malajzia ért el, az előbbiben 54, az utóbbiban 46 százalékos a korrupciót a vállalkozás szerves részének tekintő cégvezetők aránya. A szomszédos Csehországban ez 12 százalék, és az elemzésben szereplő 55 ország összesített átlaga is csupán 13 százalék körül mozog. 

„A szlovákiai cégek tisztában vannak a korrupció veszélyeivel, és a szavak szintjén harcolnak is ellene, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezt többnyire képtelenek átültetni a gyakorlatba” – nyilatkozta Matej Bošňák, az EY vezető szlovákiai partnere. Az EY kutatása szerint a szlovák cégvezetők 82 százaléka karrierjének előmozdítása, jutalom ígérete vagy a cég túlélése érdekében hajlandó lenne etikátlan eszközökhöz (kenőpénz, drága ajándékok, luxuskirándulások) nyúlni. Ebben világelsők vagyunk, a második helyezett Malajzia (76%), a harmadik pedig Indonézia (74%). A kelet-európai országokban átlagosan 40, a nyugat-európaiakban 29 százalék az ilyen cégvezetők aránya. 

Nem javult a korrupciós helyzet Tomáš Kafka, az EY partnere szerint az elmúlt hat évben globális szinten sem. Bár 2012 óta az állami hatóságok világszerte összesen több mint 11 milliárd dollár értékben róttak ki büntetéseket vesztegetési ügyekben, a megkérdezett döntéshozók mintegy 40 százaléka szerint a korrupció továbbra is általános gyakorlat. Szlovákiában a cégvezetők kétharmada gondolja ugyanezt. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?