Nem állunk szemben Európával

A végén Franciaország is beadja a derekát... Rengeteget hallani mostanában az Észak-atlanti Szövetség (NATO) válságáról. Ön szerint miről van szó?

Talán nem egészen pontos a válság kifejezés, hiszen a NATO történetében voltak már olyan időszakok, amikor eltért a szövetség néhány európai tagállamának nézete. Csakhogy a jelenlegi helyzet nagyon komolynak tűnik: először fordult elő, hogy egy tagállam – ebben az esetben Törökország – a NATO szerződésének negyedik pontja alapján konzultációkat kért, azaz veszélyeztetve érzi magát. Ugyanakkor az Egyesült Államok kormánya is felszólította a NATO-t, tegyen javaslatot arra, hogyan lehet megvédelmezni Törökországot egy iraki hadművelet esetén. Hangsúlyozom, ebben az esetben nem a hadművelet, hanem a védekezési terv kidolgozásáról van szó, például rakétaelhárító rendszer és radarok telepítéséről. Ezt viszont Franciaország, Németország és Belgium elutasította. Megtehették, hiszen az Észak-atlanti Tanácsban minden tagállamnak van vétójoga. Természetesen itt nem ért véget a történet, folynak az egyeztetések. Ha válsághelyzetről beszélünk, inkább a bizalom megingására kell gondolnunk, hiszen egy NATO-tagállam veszélyeztetve érzi magát, ugyanakkor a NATO nem reagált erre. Mindez tulajdonképpen Európa egy részének – ismétlem, nem egész Európáról van szó – szembenállása az Egyesült Államokkal. Ez a szembenállás most az iraki válságban is lecsapódott.

Hangsúlyozta, hogy nem egész Európa szembenállásáról van szó. Beszélhetünk-e egyáltalán egységes európai álláspontról a helyzettel kapcsolatban?

Ismétlem, azt azért nem lehet leszögezni, hogy Európa szembefordult Amerikával. Az ok világos: az Európai Uniónak nincs egységes alapokra lefektetett külpolitikája. Európa mindig intézményeket épít ki először, ahelyett, hogy valami szilárdat, megfoghatót hozzon létre. Még egységes érdekek sincsenek. Az amerikaiak képesek megfogalmazni és érvényesíteni saját érdekeiket az egész világon. Európa nem jutott el idáig. Egyszerűen szólva másképp látja a világot Franciaország, vagy mondjuk Olaszország.

Akkor mégis hogyan állhat szembe Európa egy része az Egyesült Államokkal?

Az európai politikusok elit rétege próbálja így megoldani az Európai Unión belüli háborút. Méghozzá éppen úgy, hogy szembefordul Amerikával. Úgy tűnik, hogy ez az elit réteg az Amerika-ellenességben próbálja megtalálni Európa új arcát. Ráadásul a jelenlegi helyzetben – gondolok itt az iraki problémára – Franciaország, Németország és most már Belgium is azt a látszatot akarja kelteni, mintha az egész Európa nevében beszélne. Tudjuk azonban, hogy egy másik Európa is létezik, amelynek teljesen más a véleménye. Gondolok itt például a nyolc miniszterelnök levelére, amelyben a francia és a német véleménnyel homlokegyenest ellenkező gondolat jelenik meg.

Biztos, hogy furcsának nevezhetjük a franciák hozzáállását? Hiszen ők általában eléggé Amerika-ellenesek.

Igen, ez náluk már szinte hagyomány és kötelesség. Viszont nem titok, hogy a franciáknak eléggé komoly gazdasági érdekeltségeik vannak Irakban. Úgy tűnik, mintha egyenesen félnének Szaddám Huszein rendszerének bukásától. Tehát viselkedésüknek legfőbb oka nem a béke megőrzése, a nemzetközi jog tiszteletben tartása.

És Németország? Szintén saját gazdasági érdekeik vezérlik a németeket?

Ott egy kicsit eltérő a helyzet. Az előbb említett ellenállás inkább politikai színezetű a részükről. Szerintem ha nem a jelenlegi kancellár, Gerhard Schröder nyerte volna a választásokat, hanem riválisa, Edmund Stoiber, akkor ma semmiféle francia–német Amerika-ellenes szövetség nem létezik.

Hol van Szlovákia helye ebben a zavaros helyzetben? Hiszen alig néhány hete, hogy itt járt Pozsonyban Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Mikuláš Dzurinda szlovák miniszterelnök akkor kijelentette: országunk minden helyzetben az Egyesült Államok mellett áll. A kormány ugyanakkor NATO-tagságunk, sőt uniós csatlakozásunk mellett is elkötelezte magát.

Ismét leszögezem: nem létezik semmiféle egységes európai uniós hozzáállás. ĺgy azt sem mondhatjuk, hogy az Európai Unió szembefordult Amerikával, míg Szlovákia az USA mellett kötelezte el magát, amiből ismét az következne, hogy az EU-ba igyekvő kormány tulajdonképpen szembefordul az EU-val. Ez hülyeség. Sőt még azt sem szabad elfelejteni, hogy tulajdonképpen nem csak Amerika oldalára álltunk, hanem mondjuk Anglia mellé is, amely tagja az Európai Uniónak. Néhány francia és német politikus tulajdonképpen egy olyan jogot érvényesít, amelyet meg sem kapott: egész Európa nevében beszél. Összegezve: nem állhatunk szembe az Európai Unióval, hiszen nincs mivel szemben állnunk. Mi csak a francia elnök és a német kancellárral szemben foglaltunk állást, akik viszont nem az Európai Unió megtestesítői. Még azt is nagyon fontos megjegyezni, hogy az EU nem védelmi szövetség. Még csak a saját tagjai biztonságát sem tudja szavatolni.

Mégis, van kiút ebből a helyzetből?

Úgy vélem – vagy legalábbis remélem –, hogy sikerül ésszerű megoldást találni. Európa nem engedheti meg magának, hogy az Észak-atlanti Szövetségből kizárja Amerikát. Hiszen az EU katonailag nagyon gyenge. És hadd jegyezzem meg, hogy az EU és az USA érdekei nagyon hasonlóak, főleg gazdasági téren. Ami az iraki kérdést illeti, úgy látom, a végén Franciaország is beadja a derekát, hiszen a háború utáni rendezésben szeretne részt venni. Azaz: támogatni fogja valamilyen formában az Egyesült Államokat.

Ön szerint Franciaország egy ENSZ-határozat nélkül is támogatná az USA-t?

Másképp közelítem meg a kérdést. Az Egyesült Államoknak már nincs szüksége egy újabb BT-határozatra. Már az 1991-ben elfogadott határozat is elegendő, hogy újabb hadművelet kezdődjön Irakban. Itt azonban visszatér a beszélgetés elején felmerült nagyon súlyos probléma: mi lesz akkor a NATO-val? Azzal a szövetséggel, amelynek tagjai másképp látják ugyanazt a helyzetet? Mellesleg szerintem Gerhard Schröder igazat beszél: ha Törökországot tényleg megtámadják, Németország teljesíti a szerződésből fakadó kötelességét.