Nem alkotmányellenes a házszabály-módosítás

parlament illusztráció
Pozsony |

A 2016-os házszabály-módosítás, melyet a kormánykoalíció fogadtatott el, nem ellentétes a Szlovák Köztársaság Alkotmányával, állapította meg szerdán az Alkotmánybíróság (AB), elvetve az ellenzéki képviselők egy részének indítványát. A parlamenti ellenzék szerint az új házszabály sérti a szólásszabadság, a politikai erők szabad versenye, valamint a jogállamiság elvét.

A házszabály-módosítás célja az volt, hogy biztosítsa a parlament hatékony működésének védelmét az ülések során. Az új szabályzat a képviselők felszólalását szabályozó időkorlátot vezetett be, valamint megtiltotta a transzparensek, plakátok, szórólapok, politikai pártokat propagáló anyagok és reklámok alkalmazását, illetve vizuális, hangos, vagy audiovizuális prezentációk bemutatását az ülésteremben. A parlament elnökét felruházták a joggal, hogy fegyelmi eljárást indítványozhasson azon képviselőkkel szemben, akik ismételt rendbontást követnek el az ülésteremben.

Az ellenzék kezdettől fogva bírálta az intézkedéseket, a szólásszabadság korlátozásáról és „szájkosár törvényről” beszélt. A módosítással Andrej Kiska államfő sem értett egyet, aki meg is vétózta az új házszabályt, azzal érvelve, hogy az a többség aránytalanul nagy nyomásának enged teret. A parlament azonban a vétó ellenére ismét elfogadta a törvénymódosítást. A koalíció visszautasította, hogy az ellenzék jogainak korlátozása lett volna a célja.

Az ellenzéki képviselők leginkább a felszólalási idő korlátozását nehezményezték.

Az új házszabály értelmében az írásban felszólalási lehetőséget kérő képviselő legfeljebb 20, a szóban felszólalásra jelentkező honatya pedig legfeljebb 10 percig beszélhet, a frakció által megbízott képviselők felszólalási időkorlátja 30 perc. „Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a rendelet nem sérti a képviselők szólásszabadságát. Ez a rendelet csupán a felszólalási időt szabályozza, amely nem egyedi jelenség, ugyanakkor nem tiltja és nem is lehetetleníti el a képviselők felszólalását a viták során. Az egyetlen, amit a házszabály-módosítás megkövetel, az, hogy a képviselő az adott időkereten belül ismertesse az érveit” – indokolta a taláros testület döntését Ivetta Macejková, az AB elnöke. A bíróság az új házszabály többi rendelkezését sem találta alkotmányellenesnek.

Miroslav Kadúc, az indítványt benyújtó 30 ellenzéki képviselő ügyvédje nem tartja helyénvalónak az AB ítéletét. „Egyértelmű, hogy ha a kormánytöbbség úgy határoz, olyan, a képviselőket érintő szabályozást fogadhat el, amilyet csak akar” – mondta az újságíróknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?