Négy új alkotmánybíró lesz

alkotmánybíróság
Pozsony |

Második nekifutásra is csak nyolc alkotmánybíró-jelöltet tudott megválasztani a parlament. Az államfő kész a lehető legrövidebb időn belül működőképessé tenni az Alkotmánybíróságot. A plénum májusban újra nekifut a bírok megválasztásának.

A parlament csütörtökön Miloš Maďar és Pavol Malich személyében újabb két alkotmánybíró-jelöltnek szavazott bizalmat. Andrej Kiska államfőnek tehát a szerdán megválasztott hat bírójelölttel együtt nyolc alkotmánybíró-jelölt személyét kell mérlegelnie. Közülük ugyanis négyet nevezhet ki.

Sajtóhírek szerint Maďar és Malich nevéről már szerdán megállapodott a koalíció, ennek ellenére csak csütörtökön szereztek elegendő szavazatot. Csütörtökön 141 képviselő vett részt a voksoláson, hárman érvénytelen szavazólapot adtak le. A jelöltek megválasztásához 71 szavazatra volt szükség, Malich 83, Maďar 77 voksot kapott, s az ellenzék is támogatta őket. Sőt, a szerdán megválasztott jelölteket a Spolu és a Progresszív Szlovákia képviselőinek szavazatával sikerült megválasztani.

A Via Iuris politikai taktikázásnak tartja, hogy a parlament a szükséges 18 helyett csupán 8 jelöltet választott meg. „Ezzel megbénulhat az Alkotmánybíróság, jelentősen gyengül az emberi jogok védelme és sérülhet a jogállamiság” – közölte Kristína Babiaková, a Via Iuris jogásza.

Andrej Kiska államfő élesen bírálta a kormánykoalíciót, amiért második nekifutásra sem volt képes 18 bírójelöltet megválasztani. „A demokrácia és az alkotmányosság szégyene, hogy egy alkotmányos szerv nem teljesíti a kötelességét” – reagált az államfő. Kiskának a megválasztott nyolc jelölt közül négy bírót kell kineveznie. Ezzel az Alkotmánybíróság, melynek jelenleg négy bírája van, működőképessé válik. Nyolc bíróval már az Alkotmánybíróság (AB) plénuma is működőképes lesz. Kiska jelezte, kinevezi az AB új elnökét is, hogy Zuzana Čaputová már az ő kezébe tehesse le az államfői esküt. Valószínűleg a többi bíró kinevezése már Čaputová feladata lesz. Az Alkotmánybíróságról február közepén kilenc bíró távozott, az új négy bíró kinevezését követően további öt megüresedett helyett kell még betölteni. Ezért májusban folytatódik a szavazás. (ie, TASR)

Érdekes

Alkotmánybíró-jelöltek

Miloš Maďar jogász, egyetemi oktató

Pavol Malich ügyvéd

Ivan Fiačan ügyvéd, korábban éveken keresztül bíró volt

Rastislav Kaššák ügyvéd, egyetemi oktató

Peter Molnár egyetemi oktató,végrehajtó

Ľuboš Szigeti bíró

Daniela Švecová a Legfelsőbb Bíróság elnöke

Michal Truban a Specializált Bíróság elnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?