Négy évig 2%-os lesz a nyugdíjemelés

Pozsony |

<p>A következő négy évben legalább az átlagnyugdíj két százalékával emelkedik a nyugdíjak összege, 2018-ban az emelkedés 8,4 euró lesz. A nyugdíjasok számára pozitív változás az is, hogy havi 200 euróig nem kell adót és járulékot fizetniük a keresetükből.</p>

A következő négy évben nem lesz alacsonyabb az éves valorizáció mértéke az átlagnyugdíj 2%-ánál, döntött tegnap a parlament. Így a nyugdíjak egységesen, 8,40 euróval emelkednek, ez alól csak azok jelentenek kivételt, akik számára előnyösebb az úgynevezett „nyugdíjasinfláció” mértékének megfelelő emelés, vagyis annak megfelelően többre számíthatnak 8,40 eurónál. A korengedményes nyugdíj 8,20 euróval, az özvegyi pedig 5,40 euróval nő.

Kedvező változást jelent a nyugdíjasok számára az is, hogy a diákokhoz hasonlóan havi 200 euróig nem kell majd járulékot és adót fizetniük, ha megbízási szerződésre dolgoznak. „A cél az érintett nyugdíjasok nettó jövedelmének emelése volt” – magyarázta a módosítást lapunknak Ivan Švejna (Híd), a szociális ügyi minisztérium államtitkára. Jövőre már a korengedményes nyugdíjasok is vállalhatnak munkát, jelenleg ugyanis választaniuk kell: ha dolgozni akarnak, le kell mondaniuk a nyugdíjról. „Ez a változás csak július elsejétől lesz érvényes, mert a Szociális Biztosító rendszereit át kell állítani” – mondta az államtitkár.

Idén karácsonyi nyugdíj is lesz, amelynek maximális összege 87,26 euró. Karácsonyi nyugdíjra idén mintegy 1,2 millió nyugdíjas lesz jogosult, azok, akiknek a járadéka nem éri el az átlagbér 60%-át, vagyis alacsonyabb 547 eurónál. Ehhez további 12,74 eurót kapnak azok a nyugdíjasok, akinek a járadéka alacsonyabb 398,96 eurónál. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?