Négy esztendő az építkezésre

„Nem kilincseltünk befolyásos párttagoknál” Olyan borús volt a hangulat az Országos Tanácsuk szombati ülésén, mint odakinn az ősziesre fordult időjárás?

Hát, nem repestünk a boldogságtól, de azért múlóban a választások utáni első órákban tapasztalható elkeseredettségünk. Végül is nulláról csaknem két százalékra jutottunk. Pártunk hét hónapja alakult, tehát kezdetnek nem a legrosszabb az eredményünk.

Múlt szombaton azonban még a legkisebb elégedettség sem érződött. Peter Weisst lemondatták, új arcokat követeltek a párt élére.

Értem és átérzem a tanács tagjainak elégedetlenségét, a személyi konzekvenciák levonására irányuló törekvéseket. Én is felajánlottam a lemondásomat, de végül olyan döntés született, hogy a jövő tavaszi tisztújító közgyűlésig a többi vezető maradjon a helyén.

Állítólag tetemes adósságba verték magukat, hiszen nem érték el az állami támogatáshoz szükséges háromszázalékos támogatottságot.

Ötmilliós kölcsönkeretünk volt, ebből hármat költöttünk el. Tárgyalunk a hitelezővel, hogy ütemezzük át a törlesztést. Gyűjtést szervezünk a tagság és a velünk rokonszenvezők között. Mielőbb szeretnénk rendezni adósságainkat.

És a szétzilált szociáldemokrata baloldal mikor rendezi a sorait?

Könnyebbet kérdezzen... Jómagam is nyugtalanítónak tartom, hogy a visegrádi és a nyugati országokkal ellentétben nálunk nem lesznek szociáldemokraták a törvényhozásban. Az SDĽ ugyebár a négy évvel ezelőtti csaknem tizenötről másfél százalék alá zuhant.

Mennyiben érzi magát ezért felelősnek, hiszen a most véget ért választási ciklus javarészét abban a pártban töltötte?

Talán túlságosan is hittünk a gondolatok és az érvek erejében. És a párton belüli platformok, viták szabadságában. Nem intrikáltunk, nem kilincseltünk befolyásos párttagoknál. S amikor úgy éreztük, hogy már tűrhetetlen a párton belüli tekintélyelvűség, a demokratikus centralizmus naftalinszagú tételeinek a felélesztése, akkor szedtük a sátorfánkat. Talán túl későn döntöttünk a távozás mellett. Egyesek velünk jöttek a Szociáldemokrata Alternatívába, mások meg a kommunistákra szavaztak. Ők úgy gondolkodtak, hogy ha Pavel Koncoš nézeteivel, vezetési módszereivel összemossa a két pártot, akkor már az elhibázott pártpolitika okozta dühből, dacból és a súlyos megélhetési gondok miatti tiltakozásul a kommunistákra voksolnak. Akik csak nosztalgiáztak, handabandáztak kétkoronás tejről, állítólagos egykori általános jólétről, aminek a fele sem volt igaz. Mindezek ellenére az ölükbe hullottak a parlamenti mandátumok. Sok elbizonytalanodott szimpatizánsunk pedig végül az SDKÚ-ra voksolt. Díjazták nyugodt és érthető kampányukat, hitelt adtak annak a nézetnek, miszerint a kis pártokra adott voksok elvesznek. ĺgy fogyott el az SDA szavazótábora is.

Robert Fico nem sokkal a voksolások előtt felajánlotta, hogy lépjenek vissza és a Smer támogatására ösztönözzék az SDA híveit. Miért mondtak nemet erre az ajánlatra?

Azért, mert tisztességes politikus ilyen csábítgatásra csakis elutasítással válaszolhat. Fico pártja tulajdonképpen a HZDS puhább változata. Nem harmadik utas, hanem zűrzavaros a programja, mert keverednek benne a konzervatív és a legkülönbözőbb baloldali elemek. Ilyen tömörüléssel nincs mit közösködnünk.

Pedig ők is a balközépre tartanak, az ott keletkezett űrbe igyekeznek benyomulni. Akár csak az SDĽ, a HZD, Jozef Kalman Baloldali Blokkja vagy az önök pártja, a szociáldemokraták egyesüléséről beszélnek. Ami annyit jelent, hogy mindegyikük szeretné saját pártjába szippantani a többit.

Attól még senki sem lesz szociáldemokrata, hogy ezt kiáltja ki magáról. Nem a politikusok hangoskodásai, hanem Szlovákia polgárai döntik majd el, hogy melyik párt programja érdemel bizalmat, mert az értékrendje megfelel a modern baloldal kritériumainak. A kibontakozásban segíthet az európai szocialista pártok és a Szocialista Internacionálé küldöttsége, amely rövidesen hazánkba érkezik. Igyekszik majd tájékozódni, eligazodni a teljesen szétforgácsolt baloldali pártok törekvései és programjai között. Négy évig jobbközép kormánya lesz Szlovákiának. A mi feladatunk most az, hogy rendezzük sorainkat és mielőbb hiteles szocdem alternatívákat tárjunk a közvélemény elé: a kormány és a törvényhozás így döntött, mi pedig tudunk más, jobb megoldást. Négy évünk van arra, hogy visszaszerezzük a polgárok bizalmát.

A potenciális magyar választók először az SDĽ vezetőségének nacionalista megnyilvánulásai miatt fordítottak hátat a baloldalnak, de az SDA programja sem győzte meg őket.

Jogos a bírálat, mert az eltelt hét hónapban egyszerűen nem volt időnk tartalmas kisebbségi program kidolgozására. Szándékainkat viszont jelzi, hogy Rozsnyó magyar nemzetiségű polgármestere befutó helyet kapott a listánkon. A mi értékrendünk nem nemzeti, hanem egyetemes társadalmi, szociális és egyéb, lényeges szempontokra épül. Ugyanakkor fontosnak tartjuk a sajátos kisebbségi gondok számbavételét és fokozatos megoldását. Ezért támogattam miniszterként a magyar pedagógiai kar létrehozását, amely a hazai magyar értelmiség nevelésének egyik meghatározó jelentőségű intézménye lehet. Ugyanakkor arra is törekedtem, hogy ne politikai jelszavak és hurráoptimizmusok kísérjék és vigyék szakmai zsákutcába ezt a fontos törekvést, hanem az elengedhetetlen tudományos feltételek teljesítésével tegyük távlatosan is életképessé ezt a kart. Ugyanilyen szakmai kritériumok alapján szeretnénk megoldani más fontos gondokat is, természetesen a hazai magyar baloldali értelmiségiek és más hozzáértő személyek véleményét és közreműködését kérve.

Ezek nagyon szép szavak, csakhogy a magyar kar mégsem alakult meg.

Sokáig a javaslók mintha megfeledkeztek volna a tudományos feltételek teljesítésének fontosságáról. Később az egyetem szenátusa is halogatta a döntést. Mindezek ellenére ezt a törekvést ma is fontosnak és valóra válthatónak tartom.