Negatívak a szociális intézetekben elvégzett első tesztek

Milan Krajniak
Pozsony |

A turócszentmártoni (Martin) szociális intézetekben az első tesztelések negatív eredménnyel zárultak. Erről hétfőn tájékoztatott Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter a parlamenti szociális bizottság ülése után.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az eredmény megbízhatósága csak 50 százalékos. Ha valahol kimutatják a fertőzést, mindenkit le fognak tesztelni PCR tesztekkel is. Az idősek otthonaiban hétfőn kezdték meg a szűrővizsgálatokat. Az első fázisban a turócszentmártoni mellett a pozsonyi intézetek is sorra kerülnek.

Jana Žitňanská (Za ľudí), a szociális bizottság elnöke arról tájékoztatott, hogy kedden elfogadtak egy határozatot, amelyben felszólítják a kormányt, hogy a szociális otthonok számára biztosítson kellő számú tesztet, védőfelszerelést, valamint orvosolja a munkaerőhiány problémáját is. Emellett indítványozták, hogy az intézetekben teszteljenek le minden újonnan érkezett klienst. „Azt is javasoltuk a kormánynak, hogy vegye fel a válságstáb tagjai közé a szociális szolgáltatók egy képviselőjét” – közölte Žitňanská, aki szerint kiemelten fontos, hogy az állam felkészítse az idősek otthonait egy esetleges második hullámra.

„Nem kizárt, hogy jön egy második hullám. A korábbinál lényegesen jobban fel kell készülnünk erre az eshetőségre. Bár az ellenzék bírálja a jelenlegi kormányt, a kialakult helyzet részben az előző kabinet tétlenségének a számlájára írható”

– mondta a szociális bizottság elnöke.

Krajniak felhívta a figyelmet: előfordulhat, hogy nőni fog a pozitív teszteredmények száma, ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a fertőzés továbbterjed. „A tesztelésekről minden információt közzé fogunk tenni. Három kategória lesz: a negatív esetek, a pozitív, vagyis az igazolt esetek és azoknak a teszteknek a száma, amelyek kimutatták az ellenanyagokat, tehát az illető tesztalany már átesett a betegségen” – fejtette ki a miniszter, aki szerint a gyorstesztek megbízhatósága csupán 50 százalékos.

„A pozitív teszteredmény ebben az esetben nem jelenti azt, hogy a tesztalany szervezetében tényleg ott van a vírus. Ha azonban pozitív lesz a gyorstesztje, elvégezzük a megbízhatóbb PCR tesztet is”

– fűzte hozzá.

A tárcavezető arról is tájékoztatott, hogy az Állami Tartalékalap több védőfelszerelést rendel a szociális intézetek részére a második hullámra való felkészülés jegyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?