Ne vegyen hitelből ajándékot

Pozsony |

<p>A szlovákiai családok nagyjából felének nem okoz gondot a háztartás fenntartásához, a napi élelmiszer-vásárláshoz és a rezsiköltségek kifizetéséhez szükséges összeg előteremtése. Azonban ilyentájt még ezek a családok is hitelt vesznek fel. Hiba.</p>

„Idén nagyjából minden hetedik család tervezi, hogy az ajándékvásárláshoz kölcsönt vesz fel” – nyilatkozta Markéta Kolářová, az adósságbehajtással foglalkozó KRUK Csehország és Szlovákia Kft. szóvivője, a társaság friss elemzésére hivatkozva.

„A javuló gazdasági mutatóknak, a csökkenő munkanélküliségnek és a növekvő béreknek köszönhetően a lakosság több pénzt költ, és az alacsony kamatok miatt nem fél hitelt felvenni” – mondta Petr Stuchlík, a Fincentrum pénzügyi tanácsadó társaság igazgatótanácsának az elnöke. Ezt támasztja alá a KRUK elemzése is, mely szerint a karácsonyi ünnepekre idén családonként átlagosan több mint 500 eurót költünk. A felmérés szerint a hitelt felvevők 400–800 eurót kérnek a karácsonnyal kapcsolatos kiadások fedezésére. „Az ajándékvásárlásban inkább a nők az aktívabbak, de az ehhez szükséges kölcsön felvételét többnyire a férfiakra hagyják. Felmérésünk szerint a hitelt igénylők 60 százaléka férfi” – tette hozzá Kolářová. Szerinte a lakosság nagy része akkor sem képes visszafogni magát az ünnepek előtti bevásárlási rohamban, ha később ebből gondjai támadnak.

A Fincentrum korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a hitelt felvevő háztartások jelentős része már most is lehetőségei határán mozog, a közeljövőben pedig tovább romolhat a helyzet. „A jelenlegi rendkívül alacsony hitelkamatok egész biztosan nőni fognak. Akik ma még képesek fizetni a hiteleiket, a jövőben katasztrofális helyzetbe kerülhetnek” – figyelmeztetett Stuchlík. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?