Nagyszarva precedenst teremt

nagyszarva alapiskola
Nagyszarva |

Törvénymódosítással oldaná meg Peter Pellegrini kormányfő, hogy az önkormányzatok mindenhol lehetőséget teremtsenek az anyanyelvi oktatásra, legyen szó az államnyelvről vagy kisebbségi nyelvről. Ha regionálisan nem születik egyezség, akkor az állam közbelépne.

Azért, hogy ne fordulhasson elő a nagyszarvaihoz (Dunaszerdahelyi járás) hasonló eset, Peter Pellegrini szerint módosítani fogják a közoktatási törvényt. „A nemzetiségileg vegyesen lakott területeken az önkormányzatoknak konkrét határidőre meg kellene állapodniuk abban, hogy melyik település teszi lehetővé a kisebbségi nyelven, és melyik az államnyelven, vagyis a szlovák nyelven való oktatást. Ha az önkormányzatok nem tudnak megállapodni, akkor az állam veszi kézbe a dolgot és dönti el, hogy az adott régióban hogyan fog működni az oktatás” – közölte a kormányfő. Hozzátette, hogy a központi döntés kötelező érvényű lesz az önkormányzatokra nézve, s a két iskola vonzáskörzete azonoslesz.

Pellegrini ma Nagyszarván zárt ajtók mögött tárgyalt a helyi önkormányzattal és a szülők által alapított BKZ elnevezésű polgári társulás képviselőivel. A találkozót egyébként a szülők kezdeményezték még a nyár elején, miután a nagyszarvai önkormányzat májusban elutasította a szülők petícióját és a szlovák alapiskola létesítésére vonatkozó kérvényüket. Így a 2018/2019-estanévben nem nyíltszlovák osztály a helyi magyar alapiskolában. A petíciót kezdeményező szülők szerint a helyiek mondvacsinált okokkal ellenzik a szlovák iskola megnyitását. A szlovák diákokat helyszűke miatt több iskola, köztük a somorjai is elutasította. Az oktatási minisztérium lapunk kérdésre megerősítette, hogy a jövőben valóban a törvénymódosítás jelenthetne megoldást arra, hogy a szlovák gyerekek anyanyelvükön tanulhassanak a saját körzetükben. „Az oktatási minisztérium több fenntartóval egyeztet annak érdekében, hogy megoldást találjunk az iskolaköteles diákok anyanyelvi oktatására. Egyeztetünk Nagyszarva, Somorja, Úszor és Vörösmajor polgármestereivel” – közölte a minisztérium sajtóosztálya.

Peter Pellegrini szerint javaslatát az önkormányzatok képviselői is és a szülők is elfogadhatónak találták. Az új módosítás már a következő tanévtől hatályba lépne. A kormányfő egyébként úgy fogalmazott, hogy a tanácskozáson nem észlelt nacionalista hangulatot. „Inkább technikai jellegű problémáról van szó, mert néhány polgármester nem tudott közös nevezőre jutni” – zárta Pellegrini

Parázs hangulatban, indulatoktól túlfűtött, ám konstruktív hangnemben zajlott az az egyeztetés a nagyszarvai önkormányzati hivatalban, melyet a hiányzó szlovák iskola miatt kezdeményeztek a szülők. Mivel az önkormányzat elutasította, hogy a helyi magyar alapiskolában szlovák osztályt nyissanak, a szülők levélben fordultak a kormányfőhöz. Pellegrini azt mondta, az anyanyelvi kisebbségi és az államnyelven való oktatás lehetőségét is fontosnak tartja.

Utóbbiért rövidesen úgy módosítanák az oktatási törvényt, hogy körzetenként az önkormányzatok egyezségén múlna, hogy hol működne magyar, illetve szlovák iskola. Egyezség híján az állam közbelép. Jelenleg ugyanis az önkormányzatok kezében van az oktatási intézmények megnyitásának, illetve bezárásának kérdése. „Ezt a megoldást minden érintett fél elfogadhatónak találta, mert mindannyiunk érdeke, hogy ne gerjesszünk felesleges ellentéteket és feszültséget ott, ahol teljes békességben és egyetértésben élnek egymás mellet a szlovákok és a magyarok, mint például itt, Nagyszarván” – mondta a kormányfő, aki szerint ez a megoldás garancia lenne arra is, hogy az egyes települések ne csak a saját iskolájuk gondjait orvosolják, hanem közösen, az egész régióét. (sk, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?