Naď: Szlovákia készen áll arra, hogy lőszert szállítson Ukrajnának

nad stoltenberg

A megbízott védelmi miniszter pénteken a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel találkozott.

Jaroslav Naď (Demokraták) többek között megvitatta a termelési kapacitások bővítését a tüzérségi lőszerek Ukrajnába történő szállításával kapcsolatban, valamint szó esett a NATO keleti szárnyának védelmének biztosításáról is.

A főtitkár nagyra értékelte Szlovákia egyértelmű álláspontját a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében. Kiváló megbeszélést folytattunk, amely véleményem szerint pozitív hatással lesz országunk biztonságára és védelmére

– mondta Naď.

A megbízott védelmi tárcavezető arról is tájékoztatta Stoltenberget, hogy Szlovákia készen áll arra, hogy feltöltse saját készleteit, és lőszert szállítson Ukrajnának.

Megvitatták továbbá az amerikai Patriot légelhárító rendszerek olasz SAMP/T-kkel való felváltását, amelyek már jelen vannak a konyhai (Kuchyňa) légibázison.

Naď ezenfelül hangsúlyozta, Szlovákia 2023-ban végre teljesíti NATO-tagsággal kapcsolatos kötelezettségeit, mivel  az idei évre a GDP 2,01 százalékát fordítják védelmi célokra.

(facebook)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?