Naď kitüntetést kapott Ukrajnában

Jaroslav Naď

Jaroslav Naď (Demokraták) ügyvezető védelmi miniszter Ukrajnában tett pénteki látogatása során kitüntetésben részesült. Az orosz agresszió által sújtott ország támogatásáért járó díjat Olekszij Reznyikov ukrán védelmi minisztertől vehette át.

„Csak a mi támogatásunkkal tudják az ukránok végre megállítani ezt a gonoszt, és így megvédeni minket és az otthonainkat” – jelentette ki Naď, aki szerint Reznyikov is nagyra értékelte a két ország konstruktív együttműködését, valamint kapcsolatainak fejlesztését a védelem területén.

Naď szerint a díj mindenkit megillet, akik a jó időben meghozott döntések által ukrán életeket mentettek meg.

„A többi kormánytag támogatása és a megfelelő külpolitikai irányultság nélkül Ukrajna sokkal nagyobb károkat szenvedett volna el. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy újra meglátogathattam ukrán barátainkat, láthattam az arcukat, és megtapasztalhattam elszántságukat a szabadságért vívott harcban. Hihetetlen, de amikor az ember ellátogat ezekre a helyekre, csak akkor döbben rá, hogy milyen közel a határainkhoz történik az az emberi szenvedés, pusztítás és terror, amit az orosz hadsereg maga után hagy” – mondta.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?