Muzsikás muzsika

Esztergom. Egy komáromi pontosabban észak-komáromi koncerten hallottam őket először élőben. Ennek már öt-hat éve is lehet. Előtte személyesen is találkozhattam az együttes vezetőjével budapesti otthonában, Hamar Dániel egyébként az ELTE geofizikai tanszéke űrkutató csoportjának tudományos főmunkatársa, csillagász.

Ha úgy tetszik a főállása mellett, csak „hobbiból” vezeti a Muzsikás együttest. Mindkét mesterségét magas fokon műveli. 1998-ban jelent meg Bartók albumuk, amit azóta is rendszeresen hallgatok. A népzenének ez az ősereje sugárzik a felvételekről. Felszabadító hatású a hegedűk játéka, mely kiegészül a kontra, néhol a cselló és a cimbalom virtuóz ütemeivel. A háttérben pedig a nagybőgő brummog keményen alátámasztva mindezeket. A zenei felvételek között felhangzik néhány népdal azok közül az eredeti felvételek közül, amelyet még Bartók rögzített egykoron. Hihetetlen, de mégis igaz: A Muzsikás együttes már harminc éve létezik! A kitűnő zenészek koncertjei – legtöbbször a varázslatos hangú Sebestyén Mártával együtt – megtöltik az előadótermeket szerte a világban. Muzsikásék ez alatt a három évtized alatt eljutottak odáig, hogy a magyar népzene legjelentősebb népszerűsítőivé váltak.

A zenekar Európában, Amerikában, Japánban egyaránt ismert és közkedvelt, zenéltek Ausztráliában, Új-Zélandon, Taiwanban, Singapore-ban, Hong Kong-ban, sőt Dél Afrikában is. A világ leghíresebb koncerttermeiben léptek fel. Lemezeik világszerte kaphatók koncertjeikről és albumaikról elismerően írnak a legnagyobb napilapok, folyóiratok és zenei szaklapok. Kijelenthetjük, műfajában a Muzsikás a legismertebb és legnépszerűbb együttes itthon és külföldön. Nemrégiben egy újabb lemezük jelent meg, a Bartók album után egy „Kodály album”. A zenekar 1999 óta minden évben adott egy-egy koncertet a Zeneakadémián a két nagy zeneszerző és népdalgyűjtő életművéből válogatva úgy, hogy az életművek népzenéhez való kapcsolódásának mindig más és más oldalát bemutatva. (Ide kívánkozik a találó elnevezés az Amorf Ördögök nevű zenekartól: a két remix király Bartók és Kodály.) A koncertekről hangfelvételek készültek, ebből válogatták a lemez anyagát, melyen szerepel több Kodály mű, de hallható moldvai népének és zsidó keserves is.

Esztergomban az Ünnepi Játékok keretében láthatjuk és hallhatjuk őket, a Vízivárosban épített színpadon július 24-én szombaton, este kilenckor. A nyáron utoljára itt lesz hallható a Muzsikás muzsikája, hiszen nyári szabadságuk előtt ez lesz az utolsó fellépésük.

Előadásuk rendkívüli élményét talán az adja, hogy muzsikájuk mind a mai napig a legkiválóbb falusi zenészek hagyományos előadásmódjára épül. Ehhez kapcsolódnak azok a jellegzetes improvizációs technikák, amelyek csak rájuk jellemzőek. Sokoldalúságukra jellemző, hogy egyaránt otthonosan mozognak mind a folk, népzenei és világzenei fesztiválokon, mind komolyzenei, alternatív zenei, jazz, kelta zenét kedvelő, vagy zsidó zenei rendezvényeken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?