Munkaügyi rendőrség

Pozsony. Munkaügyi rendőrség létrehozását kezdeményezi a választások után a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – mondta Zuzana Martináková. A munkaügyi rendőrség feladata az illegálisan dolgozó munkanélküliek felderítése lesz.

Pozsony. Munkaügyi rendőrség létrehozását kezdeményezi a választások után a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – mondta Zuzana Martináková. A munkaügyi rendőrség feladata az illegálisan dolgozó munkanélküliek felderítése lesz. A párt támogatja a kerületi és járási hivatalok megszüntetését is, ez utóbbiak egyes feladatait a speciális államigazgatási szervek vennék át. Javasolják a munkaügyi hivatal jelenlegi szervezeti felépítésének módosítását is, szorgalmazzák a hivatal járási kirendeltségeinek megszüntetését ott, ahol alacsonyabb a munkanélküliség, és újak létrehozását vagy a meglevők kapacitásának növelését azokban a járásokban, ahol több az állástalan. „A munkanélküliség csökkentése érdekében tovább csökkentenénk az alkalmazottak után fizetendő járulékokat” – tette hozzá az SDKÚ alelnöke. „Életjáradékot javaslunk az egészségkárosultaknak a mai nyugdíj helyett – mondta Peter Bódy, a párt képviselőjelöltje –, és változtatnánk a jelenlegi szabályozáson is, mely megvonja azok nyugdíját, akik hátrányos helyzetük ellenére munkát találtak.” Az SDKÚ mintegy 10 milliárd koronával növelné a nyugdíjreform megvalósítására tartalékolt 60 milliárd koronát, a kiegészítést az energiaipari vállalatok privatizációjából biztosítanák. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?