Munkanélküliből nem lesz vállalkozó

<p>Nincs túl nagy érdeklődés az állampolgárok részéről a márciustól érvénybe lépett válságkezelő csomag iránt – erről tanúskodnak a Munka-, Szociális és Családügyi Központ adatai. A gazdasági válság hatásainak enyhítésére szánt támogatásokat kevesen kérelmezik – van olyan terület, amelyre még egyetlen pályázat sem érkezett.</p>

Például a mezőgazdasági termékek feldolgozására és forgalmazására azok a nyilvántartott munkanélküliek kérhetnek támogatást, akik vállalkozni szeretnének ezen a területen. Egyetlen ilyen munkanélküli sem akadt, noha a szociális ügyi minisztérium több mint 3000 munkahely létrehozásával számolt az év végéig csak ebből a támogatásból.

5000 helyett 1 kérvényező
Egyetlenegy személy kérvényezte azt az állami dotációt, amelyet a legalább három hónapja nyilvántartott munkanélküliek igényelhetnek, ha egyéni vállalkozóként kívánnak munkahelyeket teremteni. Eredetileg mindössze azt a feltételt kellett teljesíteni, hogy a kérvényező legalább három hónapig szerepeljen a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, és valamiféle vázlatos vállalkozói tervet mutasson fel. Alig néhány nappal az életbe lépése után azonban a szociális minisztérium szigorította a feltételeket: a kérvényezőnek el kell végeznie egy elméleti és gyakorlati átképzést. A vállalkozói tervet pedig nem elég nagyvonalakban felvázolni: részletekbe menően ismertetni kell, és szakmai bizottság bírálja el. A kormány azzal számolt, hogy ezt a támogatást ez év évégig legalább 5000-en kérvényezik.

A válságkezelő csomagban szerepel, hogy bérkiegészítést kaphat az az alkalmazott, aki legalább három hónapig nyilvántartott munkanélküli volt. A támogatás 22 hónapig jár, s akkor lehet igényelni, ha az alkalmazott bruttó bére nem haladja meg a minimálbér 1,7-szeresét. Az összeg 12 hónapig az előző évi országos átlagbér 22 százaléka, a következő 10 hónapban pedig a 11 százaléka. Feltétel továbbá, hogy a kérelmező anyagi szükséghelyzetben legyen, magyarán szociális segélyt kapjon, mielőtt a támogatásért folyamodik, s további feltétel, hogy saját maga találjon állást. Az alkalmazotti bérkiegészítést eddig 69-en kérvényezték.

A munkaadó hamarabb mozdul
Valamivel nagyobb az érdeklődés a munkahelyteremtő támogatások iránt. Erre a munkaadó jogosult, ha olyan személyt alkalmaz, aki legalább három hónapig munkanélküli volt. 944 munkáltató igényelte a támogatást, 842-vel kötöttek szerződést a munkahivatalok. Ján Sihelský, a munkaügyi központ vezérigazgatója szerint ez mintegy 2300 munkahely létrehozását eredményezte.

A munkahelymegtartó támogatást összesen 142 munkáltató használta ki, összesen 197 kérvényezte, 52 870 munkahely megőrzéséről van szó. A fennmaradó 55 munkáltatóval még folynak a tárgyalások. Ebből a támogatásból a munkaadó az alkalmazottak egészség- és társadalombiztosítási járulékait fizetheti. Csak azok igényelhetik, akik nem tudnak munkát biztosítani alkalmazottaiknak, de nem bocsátják el, hanem kényszerszabadságra küldik őket, és bérük 60 százalékát fizetik nekik.

A szociális ügyi minisztérium egyelőre nem akarja kommentálni az adatokat. Lapunk kérdésére Daniela Rodinová, a tárca sajtóosztályának munkatársa annyit mondott, a jövő héten értékelik ki a válságkezelő csomag eddigi hozadékait. Hétfőn ül össze az érdekegyeztető tanács, vagyis a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői. Silvia Glendová kormányszóvivő elmondta, ezután tárgyal a válságtanács, amely már három hónapja nem ült össze. A tanács januártól áprilisig rendszeresen ülésezett, azóta azonban egyszer sem, arra hivatkozva, hogy folyik a válságkezelő csomag kihasználásának értékelése. Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter a héten azt mondta, a tanács legközelebb feltehetően a harmadik negyedév végén, azaz szeptember végén ül össze. (sán, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?