Munkahelyi balesetként vizsgálják a ruttkai késelést

ruttkai késelés
Ruttka |

Halálos munkahelyi balesetként vizsgálja a ruttkai, Štefánik utcai közös igazgatású iskolában csütörtökön történt tragikus támadást a zsolnai munkaügyi felügyelőség – tájékoztatott Ladislav Kerekeš, a Nemzeti Munkaügyi Felügyelőség (NIP) szóvivője.

Az incidens során életét vesztette Jaroslav Budz, az iskola igazgatóhelyettese. Kerekeš tájékoztatása szerint a tanár „munkavégzés közben” veszítette életét, amikor próbálta védeni a késelő támadótól a kolléganőjét és a gyerekeket.

A sérülést szenvedett tanítónő ügyét hivatalosan szintén munkahelyi balesetként kezelik. Megsérült az iskola gondnoka is, aki a késelés után az utcán nyomába eredt a támadónak – az még nem dőlt el, hogy az ő esetét hivatalosan hogyan minősítik.

A szóvivő hozzátette, a munkaügyi felügyelőség idén 15 halálos és 22 súlyos munkahelyi balesetet vizsgált. Kerekeš elmondta, több mint 50 éves fennállása óta a felügyelet nem vizsgált még a ruttkaihoz hasonló munkahelyi balesetet.

A támadásban két ember vesztette életét, öten megsérültek, köztük gyerekek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?