Módosulhatnak az államfőválasztással kapcsolatos határidők

Zuzana Čaputová

Második olvasatba utalta a parlament az államfőválasztás határidejére vonatkozó alkotmánymódosítást. A jelenlevő 126 képviselőből 75 a módosítás mellett, 32 ellene szavazott, 19 tartózkodott.

A módosítás szerint az államfő hivatali idejének utolsó 30 napjában kell megtartani az új államfőválasztás első fordulóját, a jelenlegi határidő 60 nap. A cél az, hogy egyszerre lehessen megrendezni az elnökválasztás első fordulóját és az európai parlamenti (EP) választást.

„Az EP-választás és az elnökválasztás első fordulójának összehangolása után nem kellene kétszer az urnákhoz járulniuk a szavazóknak, egyúttal pedig emelkedne az EP-választáson való részvétel, és ezzel erősebb felhatalmazást kapnának a megválasztott képviselők” – áll a belügyminisztérium indoklásában. Az alkotmánymódosítás mellett a választójog gyakorlásának feltételeiről szóló törvényt is módosítani kell.

Más határidőket viszont meghosszabbítanak az elnökválasztással kapcsolatban, ennek oka, hogy a tervek szerint már postai úton is lehetne szavazni. Ha a hivatalban levő elnök megbízatási idejének letelte előtt üresedne meg az elnöki hivatal, a módosítás szerint az új választás első fordulójának kihirdetését követő 110 napban lehetne megrendezni a szavazást, ez jelenleg 60 nap. Ugyanígy meghosszabbodik a határidő arra az esetre, ha a második fordulóra nem lenne két jelölt. Ebben az esetben nem tartanák meg a második fordulót, a parlament elnöke új választást írna ki.

„A postai úton történő szavazás és annak előkészítése meglehetősen bonyolult folyamat, emiatt is szükség van erre a módosításra” – közölte a tárca.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?