Módosítják a szülői nyugdíjbónusz kifizetését

Erik Tomáš

Jövő évtől jelenlegi formájában megszüntetik a szülői nyugdíjbónuszt. Utána csak a befizetett jövedelemadójuk egy részével segíthetik nyugdíjas szüleiket a munkavállaló gyerekeik – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Erik Tomáš (Hlas) munka-, szociális és családügyi miniszter.

„A szakmai közvélemény részéről óriási a nyomás, hogy szüntessük meg a szülői nyugdíjt, de az bekerült az alkotmányba, ezért mi nem tudjuk megszüntetni, és nem is akarjuk” – jelentette ki Tomáš.

Mint mondta, az alkotmány alapján két lehetőség van: vagy a befizetett járulékokból, vagy a jövedelemadójukból támogathatják szüleiket a munkavállaló gyerekeik. „Mi úgy döntöttünk, hogy a második változat lép életbe. Konkrétan a már jól ismert 2 százalékos adófelajánlással lehet majd támogatni a szülőket. Ezt a döntést hoztuk” – folytatta a miniszter. A változásnak a tervek szerint a jövő év elejétől kellene életbe lépnie.

Michal Kotian, a Szlovákiai Nyugdíjas Egységszervezet elnöke kijelentette, a jelenlegi szülői bónusz nem igazságos, mivel sok nyugdíjas nem jogosult rá, míg a 13. nyugdíjra mindenki. „Azok a szülők ebből a nyugdíjbónuszból nem kapnak semmit, akiknek a gyerekei 620 eurónál kevesebbet keresnek” – mutatott rá Kotian. Hozzátette, azok a szülők sem jutnak ilyen kiegészítéshez, akiknek a gyereke külföldön dolgozik.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?