Módosítaná az alkotmány preambulumát a Híd és az SaS

Pozsony |

<p>A „nemzet” szót a „polgárok” szóra cserélné az alkotmány preambulumában a Híd és az SaS. Miroslav Číž (Smer-SD) szerint erre semmi szükség.</p>

„Szlovákia nemzetállam, tehát ez a bevezető mondat rendben van. A szlovák nemzetről és az országunkban élő kisebbségekről szól, hierarchia nélkül” – fejtegette Číž. Szerinte a szlovákoknak joguk van ilyen kitételre országuk alaptörvényében, éppen ezért szükségtelen a módosítás.

Solymos László, a Híd frakcióvezetője szerint a jelenlegi megfogalmazás azt az érzetet kelti, hogy az államalkotó nemzet az első helyen szerepel, s valahol a második helyen vannak a többiek, akik szintén itt élnek, de nem szlovák nemzetiségűek. „S ennek a szelleme érvényesül több törvényben is, mint amilyen például a nyelvtörvény volt” – figyelmeztet Solymos.

Martin Poliačik, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője szintén módosítást szorgalmaz. „Meggyőződésem, hogy a preambulumnak az állampolgári, s nem a nemzeti elven kell alapulnia. Kivált egy olyan országban, ahol hosszú ideje, már több mint ezer éve élnek más nemzetiségű polgárok is” – mondta az ellenzéki politikus.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?