<p>Hiba volt az Iveta Radičová vezette előző kormány megbuktatása Juraj Miškov képviselő szerint, aki úgy véli, a történtekért pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) is felelős.</p>
Miškov: Hiba volt a Radičová-kormány megbuktatása
Pozsony |
Miškov erről a közszolgálati rádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában beszélt. Megjegyezte, a Radičová-kormány bukását illetően Daniel Krajcer és Jozef Kollár is ugyanilyen véleményen van. (A kabinet azért bukott meg 2010 őszén, mert SaS-es képviselők az euróövezeti védőgát ellen szavaztak, amivel egyben a kormánnyal szembeni bizalmatlanságukat is kinyilvánították.)
Juraj Miškov megerősítette, a parlamentben tárgyalások folynak az új jobboldalról, mint ahogyan arról már a KDH-ból a közelmúltban távozott Radoslav Procházka is említést tett. Az SaS-es képviselő nem zárta ki, hogy párttársa, Daniel Krajcer pozsonyi megyeielnök-jelölt lesz, s azt sem, hogy támogatni fogják Radoslav Procházka államfővé választását.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.